Társoldalunk:

Partizan-akciók mattolták a Vasas pólócsapatát

2008.12.13. 19:35

Váratlan hazai vereséggel folytatta szereplését az Euroliga főtáblájának második csoportkörében a Vasas, amelyet a belgrádi Partizan győzött le egy góllal a Komjádi uszodában szombat este. A D csoport másik mérkőzésén az Eger 9-9-es döntetlen játszott a francia CN Marseille otthonában.

Eredmény, Euroliga, D csoport, 2. forduló:
TEVA-VasasPlaket - Partizan Beograd (szerb) 7-8 (1-3, 3-2, 2-1, 1-2)
a magyar góldobók:
Hosnyánszky, Tóth M. 2-2, Varga Dénes, Kis G., Varga Dániel 1-1

Roppant gyengén, sok hibát elkövetve kezdett a Vasas, nem csoda, hogy tetemes hátrányt szedett össze rövid idő alatt: mondhatni villámrajttal 3-0-ra húzott el a vendégegyüttes, amely egészen a félidőig egyet megőrzött előnyéből (4-5).

A lassan magához térő magyar bajnok az egyik olimpiai bajnoka, Hosnyánszky Norbert két pompás találata révén a harmadik negyedben nemcsak egyenlített, hanem végre a vezetést is megszerezte (6-5). Ha él emberelőnyök adta lehetőségeivel, tovább növelhette volna a különbséget az angyalföldi alakulat, csakhogy nem ezt tette, s kiegyenlített a Partizan.

Forrás: MTI

Sőt - már a negyedik negyedben - kezdett baljóssá válni a helyzet: az elpocsékolt hazai helyzeteket megbosszulva a belgrádiak kétszer is mattolták Nagy Viktort (6-8). Varga Dániel nagyszerű egyéni megmozdulás végén még szépíteni tudott, az egyenlítés azonban elmaradt, így a piros-kékek a továbbjutást jelentő első vagy második hely megszerzéséért zajló vetélkedésben elveszítették azt az előnyüket, amit az első csoportkörben, Egerben aratott 9-7-es győzelemmel harcoltak ki.

Földi László, a Vasas vezetőedzője: "Ennyi hibával ilyen szintű csapattal szemben nem lehet nyerni! Álmosan játszottunk, és nem tudom ennek miértjét, ezt mielőbb ki kell elemeznünk alaposan. A Partizan az elején elment, mi meg futottunk az eredmény után, ami rengeteg energiát emésztett fel, gyengítette a koncentrációt. Sok-sok fórt, helyzetet elrontottunk, ez határozta meg a meccs kimenetelét."

A D csoport másik összecsapásán a ZF Eger 9-9-es döntetlen játszott a francia CN Marseille otthonában

Eredmény, Euroliga, D csoport, 2. forduló:
CN Marseille (francia) - ZF-Eger 9-9 (3-3, 1-1, 2-2, 3-3)
a magyar góldobók:
Bárány 3, Varga II. 2, Nyéki, Kiss Cs., Feltham, Biros 1-1

A Marseille végig tartani tudta az egriek nehézbombázóit, a fordulatos csatában egyik csapat sem volt képes kétgólos előnyt szerezni, a helyzetek sorozatban maradtak ki. A negyedik negyedben a jól játszó Bárány Attila révén 8-7-re
vezetett a magyar együttes, de a helyi gólgyáros találataival fordítottak a hazaiak, aztán jött az egyenlítés. 

Az utolsó percben előnyben támadhatott a francia együttes, a döntetlent azonban sikerült megtartani. Az egriek csalódottan távoztak az uszodából, Gerendás György edző szerint nagyon sokat kell javulnia a játéknak ahhoz, hogy bele tudjanak szólni az euroligás történésekbe.

A csoport állása: 1. Partizan Beograd 6 pont, 2. TEVA-VasasPlaket 3, 3. ZF-Eger 1 (16-18), 4. CN Marseille 1 (14-31)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK