Társoldalunk:

Szécsi: Gerinctelen volt az Eger

2013.06.04. 16:35

Az Eger által váratlanul szabadlistára tett Szécsi Zoltán éles kritikával illette a pólóbajnokságban első helyen zárt csapat vezetőit és edzőjét.

"Már tavaly felvázolták, hogy ne védjek annyit, vonuljak háttérbe, és adjam át a tudást másoknak második számú kapusként" - mesélte a háromszoros olimpiai bajnok a SportKlub dodzsem plusz című műsorában. "Azt válaszoltam, hogy elnézést, összekevertek valakivel, én a magyar válogatott első számú kapusa vagyok."

A kapust az előzmények ellenére hidegzuhanyként érte, hogy májusban a bajnoki cím megnyerése után elküldték a klubtól. "Azt hittem, vagyunk olyan jóban, hogy szólnak, nem számolnak velem, megértettem volna."

A kapus hangsúlyozta, ha időben jeleznek neki, két hónappal ezelőtt még el tudott volna menni olyan csapathoz, mely az első négybe pályázik, most azonban már beteltek a keretek. "Persze védhetnék egy 6.-8. csapatban, de Szécsi néven dolgoztam jópár évet a szakmában, akkor inkább teniszezek."

Szécsi úgy fogalmazott, leginkább az egri edzőben, Gerendás Györgyben csalódott. "Az elnöki utasítás dacára súghatott volna, ehelyett az ünneplés másnapján tudtam meg a hírt."

A kapus már a bajnoki ünneplést is furcsának látta, és nem csak vele bántak érdemtelenül. "A kritikus helyzetű embereket Gerendás Gyuri is kerülgette, borzasztó gerinctelenül volt lekommunikálva az egész. Jóval korábban eldöntött dolgokat csak azért mondtak el később, hogy a már elküldött játékosból nehogy potenciális ellenfél váljon. Nekünk már nincs rá pénzünk, de ne jöjjön vissza ellenfélként."

A válogatottól a tavalyi olimpia után visszavonuló pólós ezek után nem tartja valószínűnek, hogy folytassa a vízilabdát, de nem zárta ki teljesen. Vezetőként vagy edzőként viszont nem fog visszatérni a sportba. "Összesen huszonegyen nyertük a három olimpiai aranyat, ha megszámoljuk, kb. ennyi poszt van a jól fizető kluboknál és a szövetségben. Nem biztos, hogy ebbe az oldalra könyökölős harcba be akarok szállni. Olyan pozitív érzelmek kötnek a többiekhez, amit nem akarok lerombolni."

A válogatottról nyilatkozva nagyon komoly triónak minősítette Benedek Tibor, Gergely István és Dabrowski Norbert alkotta szakmai stábot, és biztos benne, hogy a válogatott jobb eredményt fog elérni Rióban a londoni 5. helynél.