Társoldalunk:

Hét magyar játékossal építi a jövőt a Sopron Basket 37 éves edzője

2019.05.23. 18:28

A 37 éves Gáspár Dávid lesz a magyar bajnok és kupagyőztes Sopron Basket új vezetőedzője. A fiatal szakember óriási kihívás előtt áll, élete legnagyobb szakmai feladatát és lehetőségét kapta meg a tizenháromszoros bajnoknál. Interjú.

Mennyire súlyos az a hátizsák, amelyet a Sopron Basket vezetőedzőjeként a vállára vesz?
A zsák nehéz. Bízom benne, hogy lesz elég erőm és állóképességem elcipelni. Nagyon készülök erre a feladatra, de felelőtlen ígéreteket nem akarok tenni.

De hát ugyanazt kell csinálnia, mint Zalaegerszegen. Vezetőedzőnek jön Sopronba.
Nézze, már nem tanulóvezetőnek érkezem Sopronba. Három évig voltam Zalaegerszegen, az első ottani évet nyugodtan nevezhetjük tanulóévnek.

Gáspár Dávid 37 évesen veszi át a Sopron Basket vezetésétForrás: Pados Noel

A másodikban negyedik, a harmadikban harmadik helyezést értük el a csapattal. Sopronban is eredményt kell elérni. Nyerni szeretnénk, miközben azt a vonalat próbálom tovább vinni, amit a közönség és a vezetőség elvár. Abból nem lehet lejjebb adni.

Kiderült, hogy a Sopron felkérése nem a semmiből érkezett, hiszen a kapcsolatfelvétel már két évvel ezelőtt megtörtént önök között. Ebben a két évben tudott találkozni az elődjével, Roberto Iniguezzel?
Amikor meccset játszottunk egymás ellen, akkor igen.

És amikor nem játszottak?
2018 nyarának végén is találkoztunk. Úgy éreztem, hogy sokat támogatott, biztatott. A beszélgetéseink pozitív élményt hoztak. Sőt, az egymás elleni meccseinken is kialakult pár olyan szituáció, amelyet később meg tudtunk beszélni egymással.

De az a cél nem valósult meg, hogy ön már Roberto Iniguez mellett huzamosabb időt töltsön el.
Nem tudom, hogy ez miért történt. Én eljöttem volna Zalaegerszegről azért, hogy mellette tanulhassak. Erre végül nem került sor. Iniguez egy kihíváskergető ember, neki nem az volt a legfontosabb, hogy maga mellé vegyen engem. Ha ő ebbe a felállásba belemegy, az lett volna a logikus, hogy magával visz ezen az úton. De ez nem történt meg.

Tévéről vagy számítógépről hogyan lehet megtanulni a női kosárlabda Euroligát?
Szakmai fogásokat el lehet lesni, de igazán a helyszínen lehet megtanulni mindent. Egy-egy mozdulatot, védekezést le lehet modellezni.

Jelena Milovanovics, aki visszatér Sopronba, Török Zoltán és Fegyverneky Zsófia. Mindhármójukkal együtt dolgozik Gáspár DávidForrás: Sopron Basket

Nyilvánvaló nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy teljesen kész vagyok az Euroligából. Nyilvánvalóan követem a trendeket, figyelem a játékosokat, de az éles bevetés csak idén októberben következik majd.

Volt olyan, hogy egy Euroliga-meccsen látott elemet Zalaegerszegen is megpróbálta alkalmazni?
A Sopron játékából és elveiből egy-egy védekezési elemet, vagy támadási elemet próbáltam. A közeg fogékony volt erre. És ami a legfontosabb, a dolog működött is.

Azt elmondta nekik, hogy mindezt Sopronból leste?
Azt nem. A játékosokat szerintem nem ez érdekli, hanem az, hogy működjön a dolog.

A ZTE ide harmadik helyezése az NB I-ben azt jelentette, hogy megelőzték a sokkal esélyesebbnek tartott Győrt és Szekszárdot. Ez nagy siker?
Szakmailag büszke vagyok a harmadik helyre. Ne feledjük, hogy a Szekszárd és a Győr is sokkal magasabb büdzsével rendelkezik, mint a ZTE. Sok apróságon és némi szerencsén múlik, hogy ki hová ér oda. Mi a negyeddöntőre a Pécs ellen nagyon keményen készültünk. Egy esélyünk volt, hogy a legjobb négybe jussunk.

Kámán Tamás (b) és Gáspár Dávid a Zalakerámia ZTE játékosai a levágott kosárral a nyakukban ünnepelnek miután csapatuk, legyőzve a Falco Szombathely gárdáját, megnyerte a férfi kosárlabda Magyar Kupát SzékesfehérváronForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A nagyon fontos meccseinket ebben az évben megnyertük, miközben az alapszakaszban a Csata és a Cegléd ellen is kikaptunk. Ez akkor nem azt mutatta, hogy a Zalaegerszeg a harmadik helyen tud végezni. Innen tekintve még értékesebb ez a harmadik hely. Néhányan a szemünkre vetették, hogy a Sopron elleni első elődöntőben súlyos vereséget szenvedtünk. Akik látták a Sopron idei játékát, tudták, hogy ez a realitás. Pedig azon a meccsen három negyeden keresztül jól tartottuk magunkat.

Mivel két éve a Sopron edzőjének készül, mennyire volt nehéz helytállni Egerszegen. Nem feszítette szét a gondolat, hogy miközben még mindig a ZTE edzője, már tudja, hogy mit csinál a következő idényben.
Ha így fogom fel, akkor szétfeszít, de nem foglalkoztam túlságosan ezzel. Ciklusokat alakítottam ki, fejben tudtam, hogy mikor minek van meg az ideje. A ZTE, az U20-as válogatott és az Euroliga-tanulás is más más dobozban volt benne.

Amikor az egyikkel foglalkoztam, a másik kettőt kizártam. Meg azt sem tudtam igazán, hogy milyen feladatot kapok Sopronban, mert tudtam, hogy Inigueznek van egy nyitva hagyott kiskapuja. Ezt az egészet nem mindig tudtam könnyen menedzselni.

Ennek ellenére a soproni közönség sokáig azt gondolta, hogy ön csak tanulni jön Sopronba egy nagyobb nevű edző mellé. Ezt írták a fórumon.
Nem olvasok olyat. Már nem. Játékosként gyakran megtettem, de vagy az egekbe emelnek, vagy a földbe döngölnek, elég volt abból. Vezetőedzőnek jöttem.

Az a 11 játékos, aki a 2019-20-as idényben Sopronban játszik majd, mennyire lesz az ön csapata? Azaz tudott egyeztetni erről Török Zoltán ügyvezetővel?
Mivel későn derült ki, hogy vezetőedző leszek, addigra más a csapatépítés régen zajlott. Sokat egyeztettünk, de ez a keret nagyon jó csapat lesz. Az amerikai játékost, Briann January-t közösen választottuk ki Török Zoltánnal. Ő amúgy több meccset néz meg, mint jó néhány edzőkolléga, szóval, az ő szakmai véleménye teljességgel mérvadó.

Az már ott van a fejében, mit csinál az első soproni edzésen?
A labdás tréningen a védekezést kezdjük összerakni. De a konditeremben is teszünk egy látogatást, fel kell mérnie az alap állóképességeket is.

Fiatal magyar edzőként mennyire lesz fontos önnek az, hogy a Sopron feltörekvő magyar fiataljai megtehessék azt a lépést, amely számukra annyira várt, de egyben a legnehezebb is?
Az idei szezon egyik, ha nem a legfontosabb feladata lesz számomra a fiatal magyar játékosok markáns jelenléte a játékrendszerben és az, hogy az Euroligában is még jobb teljesítményt nyújtsanak az ideinél. Ez a szint megugrása rám ugyanúgy vonatkozik, szóval, együtt fogunk megbirkózni az előttünk álló kihívásokkal.