Társoldalunk:

Jól sikerült a női kosárválogatott főpróbája az Európa-bajnokság előtt

2019.06.22. 17:48

Többször is vezetett, de nem tudott nyerni a magyar női kosárlabda-válogatott Fehéroroszország ellen az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén. A magyar csapat agresszívan védekezett és 60 pont alatt tartotta a sztárjátékosokból álló ellenfelét. Turner Yvonne is megérkezett és az Európa-bajnokságon ő is szerepelni fog a magyar válogatottban.

Az utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a magyar női kosárlabda-válogatott. A pénteki naphoz hasonlóan ismét Fehéroroszország volt az ellenfél. A két csapat első mérkőzésén, rögtön az első negyedben 13 pontos hátrányba került Székely Norbert csapata, amit a meccs hátralévő részében nem tudott ledolgozni. A magyar válogatott játékosok nagyon rosszul dobták a hárompontosokat és mindenképpen javítani szerettek volna a játékuk minden elemén, hogy visszavághassanak a fehéroroszoknak ésor önbizalommal kezdjék az Európa-bajnokságot.

Székely Norbert egy dinamikusabb játékra képes felállással próbálkozott a mérkőzés elején, Határ Bernadett mellett Varga Zsófia kezdett center poszton. Az előző mérkőzés rettenetes dobóformájának nyoma sem maradt a játékosok fejében, Studer Ágnes egy hármassal, Dubei Debóra egy távoli kettessel adta meg a találkozó alaphangját. Varga és Dubei igyekeztek bebizonyítani, hogy a csapat húzóemberei lehetnek az Eb-n, labdákat és lepattanókat szereztek, folyamatosan tüzelték a társaikat. A negyed végén a fehéroroszok is javítottak a játékukon, de egy nagyon bíztató 10 percen volt túl a magyar válogatott (15-18).

Studer ponterősen játszott az első félidőbenForrás: Origo

A második negyed eleje jó védekezést hozott mindkét együttes részéről. Dubei ismét szerzett egy távoli kettest, Varga többször is elpöckölte a vendég centerek elől a labdát. A 16. percben öt pont volt a különbség a fehéroroszok javára. A negyed végén elkezdtek betalálni a csapatok, a magyaroknál Studer és Határ is eredményes volt középtávolról (27-31).

Turner is játékra jelentkezett
Csatlakozott a magyar válogatott keretéhez a Sopron Basket korábbi játékosa Turner Yvonne is. A kiváló hátvéd a WNBA-s kötelezettségei miatt, csak néhány közös edzésen tud részt venni a június 27-én kezdődő Európa-bajnokságra készülő válogatottal. Turner nem tudja, hogy mire számíthat ettől a fiatal csapattól, de már nagyon várja, hogy felvehesse a magyar válogatott mezét.

A folytatásban kapkodóvá vált a játék mindkét oldalon, négy perc alatt mindössze négy magyar pont született. A 25. percben egyenlő állásnál időt is kértek a vendégek. Hiába keményítették fel a védekezésüket a fehéroroszok,Dubei és Lelik Réka kosaraival a 28. perben már 34-32-re a magyar válogatott vezetett. A harmadik negyed végén kétpontos magyar előnyt mutatott az eredményjelző (38-36).

Raksányi kiemelkedő mezőnymunkát végzett a fehéroroszok ellenForrás: Origo

Az utolsó játékrész sem hozott kosáresőt, a 34. percben 42-38-ra a magyar válogatott vezetett. Horváth Bernadett triplájára hárompontossal feletek a fehéroroszok. Öt és fél perccel a vége előtt egyenlítettek a vendégek. Székely Norbert egy időkéréssel próbálta meg átlendíteni a holtponton a csapatát. Hiába csak egy edzőmérkőzés volt, a találkozó végén mindkét kapitány a legjobb ötösét küldte pályára. Az utolsó három percben hiányzott a pontosság a magyar válogatottból, így nem sikerült megszerezni a győzelmet (51-53).

A magyar női kosárlabda-válogatott június 27-én 16.00-tól Szlovénia ellen játssza az első mérkőzését az Európa-bajnokságon.

Az Európa-bajnokságra utazó keret: Pusztai Petra, Kiss Virág, Dubei Debóra, Raksányi Krisztina, Studer Ágnes, Varga Zsófia, Horti Dóra, Lelik Réka, Turner Yvonne, Horváth Bernadett, Határ Bernadett, Zele Dorina.

Szövetségi kapitány: Székely Norbert

Edzők: Cziczás László, Kovács Andrea, Iványi Dalma