Társoldalunk:

Hosszabbítás után nyert a férfi jégkorong-válogatott Dél-Korea ellen

2019.12.10. 21:42

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese a februári nottinghami olimpiai selejtezőtornára, illetve az áprilisi ljubljanai divízió I/A világbajnokságra készül, ahol majd az ázsiai csapattal is találkozik.

A gól nélküli első játékrészben majdnem kétszer annyi kísérletet mutatott fel az osztrák élvonalban szereplő Fehérvár tagjait nélkülöző magyar csapat, mint riválisa. A második húsz perc aztán meghozta a többet próbálkozó hazaiak előnyét, Terbócs István a végletekig kijátszott akció végén vette be a dél-korai kaput, majd Galanisz Nikandrosz találta el a vasat. A játékrész végén a távol-keletiek távoli lövéssel egyenlítettek. A harmadik harmad hajrájában csak egy meg nem adott magyar gólt láthatott a 919 néző, így következett három a három elleni hosszabbítás, amelynek negyedik percében Nagy Gergő eldöntötte a találkozót, a meccs legjobb magyar játékosa, Terbócs átadásából. A sportág hazai Hírességek Csarnokába az első harmadot követően iktattak be négy új tagot: két korábbi játékost, Horváth Zoltánt és Kereszty Ádámot, illetve a magyar szövetség két korábbi elnökét, Sárközy Tamást, illetve Studniczky Ferencet.

A nemzeti csapat a héten a Vasas Jégcentrumban szerdán kezdődő Hat Nemzet Tornán szerepel, ebbe a keddi találkozó eredménye még nem számít bele. Csütörtökön este Japán, pénteken pedig Franciaország lesz a magyarok ellenfele, míg szombaton a helyosztókat rendezik Káposztásmegyeren. A magyar csapattal február 6-tól 9-ig a nottinghami olimpiai kvalifikációs tornán a házigazda brit, valamint az észt együttes, illetve egy selejtezőből érkező ellenfél szerepel. A ljubljanai divízió I/A világbajnokságra április 24. és 30. között kerül sor. A magyar válogatott ellenfele a házigazda szlovénok és a dél-koreaiak mellett az osztrák, a francia és a román csapat lesz. Az első két helyezett jut fel a 16 csapatos elitmezőnybe, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.
Barátságos mérkőzés:
Magyarország – Dél-Korea 2-1 (0-0, 1-1, 0-0, hosszabbításban 1-0)