Vágólapra másolva!
Hollandia története első világbajnoki címét nyerte meg a vasárnap véget ért női kézilabda-világbajnokságon Japánban. Tette mindezt úgy, hogy 2010 előtt kis túlzással még nem is létezett profi kézilabda az országban. A kiegyenlített mezőnyben Spanyolország a 2018-as Európa-bajnokságon elért 12. hely után ezúttal ezüstérmes lett. Velük teljesen ellentétes utat járt be Franciaország, mely világbajnoki- és Európa-bajnoki címvédőként - a magyar válogatotthoz hasonlóan - a csoportkört sem élte túl. A kudarcok ellenére mindkét csapatnak sikeres lehet a 2020-as év, azonban ehhez sok mindennek össze kell jönnie egy olyan mezőnyben, ahol a legjobb 10-12 csapat eltávolodott a világ többi részétől.

Tények, kérdések

  • Soha nem volt ilyen kiegyenlített a mezőny
  • Egy évtized alatt a csúcsra értek a hollandok
  • A féltucatnyi sérült még a norvégoknak is sok volt
  • Ambros Martín a világ legjobb edzője?
  • A világbajnokság legnagyobb vesztesei: Dánia, Németország és Szlovénia
  • Létezik-e még kézilabda Európán túl?
  • A vb-kudarc ellenére sikeres lehet a 2020-as év
  • Az orosz doppingügy hozhatja az utolsó csavart a tokiói küzdelemért

Soha nem volt ilyen kiegyenlített a mezőny

Pontosabban szólva a mezőny eleje soha nem volt ilyen kiegyenlített, mint amilyenné a 2010-es évek végére vált a női kézilabdázás élmezőnye. Míg az ezredforduló körül alig volt 4-5 olyan csapat, amelyek odaérhettek a dobogóra egy-egy világeseményen, napjainkra a világ legjobb 10-12 csapata egyaránt reális eséllyel pályázik az éremre.

Spanyolország és Hollandia is története első világbajnoki címéért hajtott vasárnap Forrás: MKSZ/Kovács Anikó

Hiába érte el története legrosszabb vb-helyezését (14. hely) a Kim Rasmussen által vezetett magyar válogatott, ha csak a helyezési számot figyelve próbálnánk ítéletet hozni a csapat teljesítménye felett, annál nagyobbat nem is hibázhatnánk.

A nüanszok ezúttal nem nekünk kedveztek egy olyan csoportban, ahol rajtunk kívül másik három európai csapat pályázott a három továbbjutó helyre.

Ugyanakkor az is tény, hogy a mieink mind a négy európai csapat ellen játszott mérkőzését elveszítették, közülük kettő ellen szoros végjátékban (Spanyolország, Montenegró, Románia, Franciaország). A három diadal Kazahsztán, Szenegál és Argentína ellen is a kötelező győzelem kategóriájába tartozott.

A vb 11 Európán kívüli csapatából mindössze két ázsiai ország válogatottja, a házigazda Japán, és a 2012-es olimpiai elődöntő óta először életjeleket mutató Dél-Korea tudott bejutni a 12 csapatos középdöntőbe. Az ott lejátszott mérkőzéseikre a halálcsoportból továbbjutó Dél-Korea elfáradt, és Japán is csak egy olyan Románia elleni győzelmet tud felmutatni, ahol az ellenfélnél nem játszott a világ egyik legjobbja, Cristina Neagu.

A 2020-as nyári olimpia 12 csapatos mezőnyében - Franciaország és Hollandia mellett - nem európai országként már biztosította helyét Japán, Dél-Korea, Angola és Brazília.

Hatalmas meglepetés lenne, ha a három, négycsapatos selejtezőtornáról kijutó hat csapatból legalább egy nem Európa valamelyik válogatottja lenne.

Egy évtized alatt jutott fel a csúcsra a holland női kézilabda-válogatott Forrás: AFP/Charly Triballeau

Az élmezőny kiegyenlítettségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy

Hollandia úgy tudta megnyerni a világbajnokságot, hogy tíz mérkőzéséből hármat is elveszített.

Szlovénia ellen a csoportkörben, Németország és Dánia ellen a középdöntőben szenvedett vereséget a későbbi világbajnok. Érdekesség, hogy pont az a három európai csapat verte meg Hollandiát, amelyiknek már nincs esélyük kijutni a tokiói olimpiára.

Egy évtized alatt a csúcsra

- olvasható a Daniasport.hu-n. Ő volt a dán válogatott szövetségi kapitánya annak a sikercsapatnak, amely a 2000-es sydney-i olimpia döntőjében hatgólos magyar hátrányból megfordította a mérkőzést, és megnyerte a tornát. Ez nem éppen kellemes emlék.

Pytlick 1999 nyarán a teljes holland válogatottat szerette volna a dán bajnokságban elindítani. Ez nem jött össze, azonban az akkor anyagi gondokkal küzdő GOG csapatába egy holland milliomos, Ton van Born közreműködésével mégis sikerült négy holland játékost szerződtetni. Olga Assink, Natasja Burgers, Saskia Mulders és Monique Feijen játéka sem okozott csalódást.

Jan Pytlick volt a 2000-es sydney-i olimpia döntőjében a mieink ellen mínusz hatról fordító Dánia kapitánya Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az igazi áttörés azonban a mostani generációhoz köthető, amely 2010 óta - két világeseményt kivéve - az összes nagy tornán ott volt. Először a 2010-es Eb-n két hatalmas győzelmet aratva mutatta meg magát a csapat. Az Ukrajna elleni 25-18-nál számunkra sokkal emlékezetesebb a középdöntőben a Mátéfi Eszter által irányított magyar válogatott ellen elért 27-19-es siker.

2012 volt az egyetlen mélypont az „arany évtizedben". Előbb nem sikerült kijutniuk a londoni olimpiára, majd visszaléptek az Európa-bajnokság megrendezésétől, amiért az európai szövetség kizárással sújtotta őket. Azonban ezek a kudarcok sem vetették vissza a fejlődést.

Az első siker a 2015-ös vb-ezüstérem volt, mely annak a Henk Goenernek a nevéhez fűződik, aki napjainkra már a német válogatottból is ütőképes csapatot csinált.

Groener helyét a 2016-os, a hollandok számára 4. helyet hozó riói olimpia után Helle Thomsen vette át. A dán kapitány volt az, aki stabilizálta a csapat helyét a legjobbak között. A 2016-os Eb-n 2., a 2017-es Eb-n 3., a 2018-as Eb-n 3. helyre vezette Hollandiát, mielőtt menesztették a csapat éléről.

Cornelia Groot és Yvette Broch már bánhatja, hogy visszavonultak a holland válogatottól Forrás: AFP/Axel Heimken

A 2019-es világbajnokság előtt kapitánya mellett két kulcsjátékosa, az egyaránt - a saját szavaik szerint - „kiégett" Cornelia Groot és Yvette Broch is visszavonult a válogatottól.

Thomsen helyét a Metzet a BL négyes döntőjébe vezető francia Emmanuel Mayonnade vette át, aki nyelvi nehézségei ellenére világbajnoki címig tudta vezetni a torna gólkirálynőjét (Lois Abbingh), legértékesebb játékosát (Estavana Polman), és legjobb kapusát (Tess Wester) is soraiban tudó csapatot.

Mayonnade a két, korábban pótolhatatlannak hitt győri játékos hiányát úgy ellensúlyozta, hogy igazából hozzá sem nyúlt a csapat jól működő, pár húzásból minél gyorsabban gólra törő támadójátékához. A csapat védekezése a már említett Wester remek képességei mellett az FTC beállójának, Danick Sneldernek a készségein alapult. Világbajnoki címének köszönhetően Hollandia lépett elő a 2020-as nyári olimpia első számú esélyesévé.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

❤️

Estavana Polman (@estavana) által megosztott bejegyzés,

A világbajnokság legnagyobb sztorijai

  • Sorozatban második világeseményén maradt érem nélkül a norvég válogatott

Erre korábban egyszer volt példa ebben az évezredben. A 2003-as vb-6. helyezésük után a 2004-es athéni olimpiára nem sikerült kijutniuk. Thorir Hergeirsson csapata nem bírta el, hogy kulcsjátékosai közül sérülés miatt Nora Mörk, Veronica Kristiansen, Amanda Kurtovic, Henny Reistad és Katrine Lunde is távol maradt Japántól, így tavalyi Eb-5. helye után csak a 4. helyen zárta a vb-t.

A sérülések miatt klasszis átlövők nélkül maradt középen Stine Oftedal, akinek így egyedül kellett volna varázsolnia. Ott volt ugyan a csapatban két klasszis beálló, Heidi Löke és Kari Brattset, azonban formájuk elmaradt a várttól. Norvégiának egy nehéznek ígérkező csoportban - Montenegró, Románia és Észak-Korea társaságában - kell selejteznie az olimpiai részvételért. Ha sérültjei nem térnek vissza március közepére, akár még bajba is kerülhetnek.

Az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is érem nélkül maradt Norvégia Forrás: AFP/Charly Triballeau
  • Ambros Martín újabb helyen bizonyította be, hogy ő a világ egyik legjobb edzője

A spanyol mester ezúttal az orosz válogatottat vezette vb-bronzéremre úgy, hogy csapata tíz mérkőzéséből csak egyet, a Hollandia elleni elődöntőt veszítette el. Martín megtalálta a megfelelő embereket ahhoz, hogy Oroszországban is sikeres legyen.

A torna felfedezettje, az irányító Jaroszlava Frolova ugyan a vb all-starjába nem került be, ám végig a csapat esze tudott lenni 22 évesen. A még mindig csak 24 éves Anna Vjakhirjevára pedig tényleg nincsenek szavak. A mindössze 168 centiméteres jobbátlövő 45 gólja mellett 62 gólpasszt osztott ki, amivel megnyerte a kanadai táblázatot.

Ambros Martín karrierjének eddigi legfontosabb állomásai:

  • 2011: BL-döntő a spanyol Itxako-Navarrával
  • 2013, 2014, 2017, 2018: BL-győzelem a Győri Audi ETO-val
  • 2018: Eb-elődöntő a román válogatottal
  • 2019: BL-döntő az orosz Rosztov-Donnal és bronzérem az orosz válogatottal
Ha nem tiltják el az oroszokat, akkor Tokióban reális eséllyel harcolhatnak az olimpiai címvédésért Forrás: AFP/Charly Triballeau
  • A spanyolok egy év alatt véghez vitték az évtized egyik legnagyobb csodáját

Carlos Viver 2017-ben vette át a fiatalítás előtt álló spanyol válogatottat, és szinte ugyanazzal a kerettel, amivel a 2018-as Eb-n leszerepelt, most vb-ezüstérmet nyert. Sőt, vasárnap egyetlen jó lövésre és egy ritkán alkalmazott játékvezetői ítéletre voltak attól, hogy a tavalyi Eb-12. hely után Japánban világbajnokok legyenek.

A torna legidősebb keretébe szülés után visszatért Alexandrina Barbosa, akinek szerepvállalásával csodával határos módon javult a spanyolok védekezése. Pusztán egy játékos ennyi pluszt jelenthet egy csapatnak. Nyolc másodpercen múlt, hogy Spanyolország világbajnoki címvédőként várhatja a 2021-es, katalán rendezésű világbajnokságot.

A szülés után visszatérő Alexandrina Barbosa az évtized egyik legnagyobb csodáját mutatta be Spanyolországgal Forrás: AFP/Charly Triballeau

Mi vár ránk az olimpia évében?

A magyar válogatott 2018-as Európa-bajnoki 7. helyezésének köszönhetően ott lehet a március 20-22-i olimpiai selejtezőtornán.

Azonban a Románia elleni vb-csoportmérkőzésen tanúsított magatartásának köszönhetően a nemzetközi szövetség Kim Rasmussent 2-4 mérkőzéses eltiltással büntetheti. Ez nagyban befolyásolhatja a szövetségi kapitány személyét az akár győri helyszínen megrendezésre kerülő minitornán.

Nem kapott lehetetlen feladatot a márciusi olimpiai selejtezőtornára a magyar válogatott Forrás: MKSZ/Kovács Anikó

Az utolsó csavart azonban mégsem Rasmussen esetleges eltiltása, hanem az újabb orosz doppingbotrány teheti a történetbe.

Nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsa az orosz válogatottnak.

Ha azt nézzük, hogy a doppingolás állami szintű volt Oroszországban, és a csapat összes tagja hazai földön kézilabdázott, akkor ez alapján még az olimpiai zászló alatti indulásuk is kérdésessé válhat.

Ami fontosabb, hogy a magyar csapatnak javulnia kell ahhoz, hogy az orosz, szerb, kínai hármasból legalább kettőt megelőzve kivívja szereplését a 2020. július 24-augusztus 9. között megrendezésre kerülő olimpiai játékokra. A decemberi, Dániában és Norvégiában esedékes Európa-bajnokságra szinte biztos a mieink kijutása, így a főszereplők közül mindenki százszázalékosan koncentrálhat a márciusi olimpiai selejtezőre.