Vágólapra másolva!
A 12-szeres válogatott Bartók Donát mindent ideálisnak tart a spanyol CD Bidasoa Irún kézilabdacsapatánál, amelyben január vége óta játszik.

"Azért jöttem ide, hogy stresszmentesen, felszabadultan játsszak, és fejlődjek. Ehhez továbbra is minden adott. Mindent ideálisnak tartok, nagyon boldogok vagyunk itt a családommal" - mondta hétfőn az MTI-nek a jobbátlövő, akinek 2022 nyaráig szól a szerződése a baszk klubnál.

A Bidasoa Irún 15 mérkőzés után második a tabellán a Barcelona mögött. Bartók eddig negyven gólt szerzett, és mint elmondta, céljuk a második hely megtartása a szezon végére. Hozzátette, vegyes volt számára az őszi idény eddigi része, mert eleinte sérüléssel bajlódott, ami nagyban hátráltatta, majd nem sikerült bejutniuk az Európa-liga csoportkörébe, ráadásul több megszakítással játszottak, mert két időszakot is karanténban kellett tölteniük a koronavírus-járvány miatt.

Bartók Donát szerződése 2022 nyaráig szól a Bidasoa Irún csapatánál Forrás: MTI/Illyés Tibor

"A sérülést kipihentem és jól érzem magam. Már a legutóbbi válogatott szünet előtt visszatértem, és teljes erőbedobással játszottam. Sokáig veretlenek voltunk, és jó úton járunk" - vélekedett a német élvonalbeli TBV Lemgótól igazolt Bartók.

A jobbátlövő 2018-ban és idén is szerepelt az Európa-bajnokságon, a januári, egyiptomi világbajokság előtt azonban nem került a magyar válogatott 35 fős bő keretébe. Elmondása szerint a szakmai stáb tagjai január óta nem keresték.

- nyilatkozta. Hozzáfűzte, természetesen sok sikert kíván a csapatnak attól függetlenül, hogy rá most nem számítanak.

A 24 éves Bartók hangsúlyozta, mindennek a pozitív oldalát kell nézni, ezért nagyon örül annak, hogy a tavalyi karácsonnyal ellentétben lesz most idejük együtt lenni a családjával. A tervek szerint jó néhány napra hazatérnek, mert a világjárvány miatt az utóbbi időben egyetlen rokonuk sem tudta meglátogatni őket.