Vágólapra másolva!
A Siófok KC 27-25-re nyert a román Dunarea Braila otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, a Váci NKSE pedig házigazdaként 38-26-ra kikapott a dán Herning-Ikast csapatától szombaton.

A koronavírus-járvány ellenére nézők előtt rendezett meccs kilencedik percében máris időt kért a Dunarea Braila, mert a Siófok kevesebbet hibázott és 4-2-re ellépett. Ezt követően egyre többet rontottak a siófokiak, csaknem tíz percig nem találtak a hálóba, ezt kihasználva a házigazda visszavette a vezetést (8-5).

Az alacsony iramú és színvonalú találkozó folytatásában felváltva estek a gólok, a románok jól felkészültek ellenfelük játékából, hatékonyan védekeztek, és a szünetben 14-11-re vezettek.

A második félidőt jól kezdték a vendégek, öt perc alatt egyenlítettek, de a lendületük ismét hamar megtört, sokasodtak a hibák, és a Dunarea Braila megint ellépett (20-17). A Siófok hullámvölgye ezúttal hamar véget ért, a 47. perctől kettesével szerezte góljait, így a 11. perc után visszavette a vezetést. Az izgalmas utolsó perc kétgólos vendégvezetésről indult, és ezt a különbséget sikerült megőriznie a második számú európai kupasorozatban címvédő Siófoknak.

A mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak fehérorosz légiósa, Marija Kanaval volt hét góllal. A vendégeknél a francia Tamara Horacek 13 lövésből hatszor, honfitársa, Gnonsiane Niombla kilencből ötször talált be.

A két győzelemmel és egy döntetlennel álló Siófok február 7-én játssza következő mérkőzését az Európa-liga csoportkörében, amikor a Dunarea Brailát fogadja.

Eredmény, csoportkör, 3. forduló, D csoport: Dunarea Braila (román)-Siófok KC 25-27 (14-11)

A másik magyar csapat, a Vác a csoportkör mezőnyének legalacsonyabb átlagéletkorú keretével lépett pályára dán ellenfele ellen. Grosch Vivien, Kuczora Csenge és Triffa Ágnes is hiányzott, a koronavírusos megbetegedéssel küzdő Szilágyi Zoltán vezetőedzőt pedig Németh András szakmai igazgató helyettesítette a kispadon.

Az előzetesen is esélyesebbnek tartott dánok kezdtek jobban, remekül blokkolták a váci lövéseket, és erre alapozva egy 4-0-s sorozattal elléptek. Németh András időkérése után is nőtt a különbség, a jól védekező Herning-Ikast gyors ellenakciók végén szerezte góljait, míg a hazaiak három büntetőt is elhibáztak, így már a szünet előtt eldőlt a mérkőzés.

A második félidőt összeszedett játékkal kezdte a Vác, de ez csak arra volt elegendő, hogy egy ideig tartsa a különbséget. A folytatásban ismét hatékonyabban lőttek és jobban védekeztek a vendégek, így a 48. percben tízgólosnál is nagyobb előnybe kerültek. A magyar együttes további két hétméterest rontott el, így nem kerülhette el a súlyos vereséget.

A mezőny legeredményesebb játékosa Lakatos Rita volt, aki 13 lövésből nyolc gólt szerzett, a dánoknál Emma Friis hétszer talált be.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló váciak február 6-án a Herning-Ikast otthonában folytatják szereplésüket az Európa-liga csoportkörében, a két sikerrel és egy döntetlennel rendelkező Siófok KC pedig másnap a román Dunarea Brailát fogadja.

Eredmény, csoportkör, 3. forduló, A csoport: Váci NKSE - Herning-Ikast HB (dán) 26-38 (13-21)