Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém csütörtökön teltház előtt ugyan 32-30-ra győzött a francia HBC Nantes ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, de miután az első mérkőzésen négygólos vereséget szenvedett, így nem jutott be a kölni Final Fourba. A veszprémiek edzője David Davis szerint csapata a visszavágón nagyot küzdött, de az első meccsen, Franciaorsrzágban nyújtotta az egyik legrosszabb teljesítményt ebben az idényben.

David Davis a lefújás után elmondta, szerinte az első mérkőzésen ment el a továbbjutás, mert bár a visszavágón mindent megtettek, hogy javítsák a múlt héten elkövetett hibákat, de ez nem volt elég.

Hozzátette, csapatának az idegenbeli találkozó volt az egyik legrosszabb mérkőzése a szezonban, a négygólos hátrány pedig soknak bizonyult.

nyilatkozta Davis.

David Davis szerint a Nantes megérdemelten jutott tovább Fotó: Csudai Sándor - Origo

A veszprémi szakvezető hangsúlyozta, a klub számára nem jó eredmény a negyeddöntős búcsú, mert minden évben el akarja érni a négyes döntőt, és ott a győzelemért harcolni, de nem sikerült 120 percig jól játszani, ezért esett ki a csapat, pedig a visszavágón a játékosok a maximumot adták ki magukból.

A veszprémiek irányítója, Lékai Máté - aki egy ütközés miatt a második félidő elején nem tudta folytatni a játékot - gratulált a Nantes-nak, és megköszönte az arénába kilátogató szurkolók biztatását.

árulta el a 32 éves játékos.