Társoldalunk:

Nagyszerű győzelemmel kezdett a Szolnok a férfi kosárlabda Európa Kupában

2021.10.13. 20:14

A Szolnok hazai pályán 81-64-re legyőzte a portugál FC Porto csapatát szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa csoportkörének első fordulójában.

A Tisza-partiak az előző szezonban is az EK-ban szerepeltek, akkor a hagyományos csoportkört helyettesítő lengyelországi buboréktornán egy győzelemmel és két vereséggel zártak, és nem jutottak tovább a nyolcaddöntőbe.

Gasper Potocnik vezetőedző együttese remekül kezdte idehaza az idényt, négy siker mellett eddig csak egyszer kapott ki az NB I-ben. A nemzetközi nyitányon a bajnoki ezüstérmes Olaj szerdán a selejtezőből érkezett FC Portóval csapott össze, amely vendégként jobban kezdte a mérkőzést, pontosabban célzott, így a Szolnok szakvezetőjének már az első negyed vége előtt időt kellett kérnie (10-21).

Csapata ezután némileg csökkentette a hátrányát, majd a Porto ismét ellépett (22-31), mert rendkívül hatékonyan védekezett és továbbra is jobban dobott. Potocnik újabb időkérését követően a lendületesebben kosárlabdázó magyar együttes egy 8-0-s sorozatot produkált, de ekkor még nem tudta visszavenni a vezetést.

Remekül kezdte a harmadik negyedet a házigazda, amely 2-0 után ismét jobban állt ellenfelénél (46-42). A meccs a korábbianál is küzdelmesebbé vált, ezért sokat állt a játék és szoros maradt az eredmény. Az utolsó felvonás döntetlen állásról kezdődött, majd a gyorsan és pontosan támadó Szolnok négy perc alatt egy 12-0-s sorozattal meglépett, és bár ekkor a Porto dobott egy triplát, a hazaiak egy újabb nyolcpontos szériával eldöntötték a meccset.

A Szolnok legeredményesebb játékosa Roko Badzim és Marijan Cakarun volt 18-18 ponttal, Markeith Terrell Cummings és Bojan Subotic pedig egyaránt 16 ponttal járult hozzá a sikerhez.

A szolnokiak egy hét múlva a lengyel Legia Warszawa vendégei lesznek.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, H csoport:
Szolnoki Olajbányász-FC Porto (portugál) 81-64 (15-21, 21-18, 17-14, 28-11)