Társoldalunk:

Fontos bejelentést tett edzőjéről az Euroliga-győztes Sopron Basket

2022.06.27. 18:26

Három évvel, 2025-ig meghosszabbította szerződését a Sopron Baskettel a csapat vezetőedzője, Gáspár Dávid.

A szurkolók számára kiemelten fontos hírt "jövőbe mutató bejelentés"-ként jellemzi a klub hivatalos oldala, és ez valóban így van. A klub ügyvezetője, Török Zoltán közismerten hosszú távon szeret építkezni, ennek megfelelően egyezett meg a következő három idényre a sikeredzővel. 

Gáspár Dáviddal a soproni szurkolók is együtt örülhetnekFotó: Csudai Sándor - Origo

Gáspár Dávid 2019-ben, 37 évesen vette át a legsikeresebb magyar női kosárlabda-csapat irányítását a spanyol Roberto Inigueztől. Vezetésével a Sopron Basket 2021-ben és 2022-ben is magabiztosan nyerte meg a magyar bajnokságot (2020-ban a pandémia miatt a 21. fordulót követően leállították a bajnokságot, és nem hirdettek eredményt), valamint tavaly a 4. helyen végzett az Euroligában, míg idén fennállása során először megnyerte a legrangosabb európai klubsorozatot.