A Szeged és a Veszprém korábbi klasszisa, Ilyés Ferenc pályázik a kéziszövetség elnöki posztjára

148073529 Horizontal
Ilyés Ferenc is ott lesz a nyári székelyudvarhelyi kézilabda-fesztiválon
Vágólapra másolva!
A Szeged, a Veszprém és a Tatabánya korábbi klasszis játékosa, Ilyés Ferenc úgy döntött, hogy a sportág tavaszi közgyűlésén megpályázza a Magyar Kézilabda-szövetség elnöki tisztét.

- nyilatkozta Ilyés Ferenc a Nemzeti Sport oldalán.

Ilyés Ferenc sokat tett a magyar válogatottért Forrás: AFP/CHRISTOPHE SIMON/Christophe Simon

Az egykori magyar válogatott kézilabdázónak a megválasztásai esetén az egyik fő célja, hogy mindkét felnőttválogatott sikeresen vívja meg az olimpiai selejtezőt, illetve, a lányok először is jussanak el odáig.

- árulta el Ilyés Ferenc.

- mondta el arra a kérdésre Ilyés Ferenc, miszerint miért ő lenne a legalkalmasabb az elnöki posztra. A magyar válogatott egykori csapatkapitánya szerint az alapok szilárdak, a magyar kézilabda egyedi lehetőségek előtt áll. Ilyés szerint ezeket ki kell használni: kardinális kérdés a sikeres utánpótlás-játékosok átvezetése a felnőttválogatottba.

Ilyés Ferenc nagyon hisz abban, hogy a magyar kézilabda újra feltámad Forrás: AFP/Javier Soriano

Első lépésként meg kell vizsgálni, hogy a nehézségek csak akkor jelentkeznek-e, amikor az adott játékosok a korosztályos csapatokból kiöregednek, vagy korábbról erednek, mélyebben gyökereznek, és már a képzésben is bajok vannak.

- nyilatkozta a volt NB I-es kézis, aki mindössze két éve sportvezető.

- mondta el Ilyés Ferenc, aki azt is elárulta, hogy bárki is lesz az elnök, neki nem magát, hanem a magyar kézilabdázást kell építenie, pontosabban szolgálnia.

- zárta el mondandóját Ilyés.

Ilyés Ferenc
Született: 1981. december 20., Székelyudvarhely
Sportága: kézilabda
Válogatottság/gól: 229 mérkőzés/502 gól (2003–2019, Magyarország)
Klubjai: Székelyudvarhely (romániai, –2000), Pick-Szeged  (2000–2007, 2013–2016), Makó KC  (2001–2002, kölcsönben), MKB Veszprém   (2007–2009, 2011–2012), TBV Lemgo  (német, 2009–2011), Wisla Plock (lengyel (2012–2013), Grundfos Tatabánya KC  (2016–2021)
Legjobb eredményei: 2x olimpiai 4.   (2004, 2012), vb-6.    (2009),   3x Eb-8.   (2008, 2012, 2014), világkupa-7. (2004), KEK-győztes   (2008), 2x EHF-kupa-győztes  (2010, 2014),  európai Szuperkupa-döntős  (2008),  4x magyar bajnok  (2007, 2008, 2009, 2012), 3x Magyar Kupa-győztes   (2006, 2009, 2012)





Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!