Ötödik győzelmére készül a Diósgyőr az Euroligában

VÖLGYI Péter
Völgyi Péter, a Diósgyőr vezetőedzője a női kosárlabda Euroliga selejtező második fordulójában játszott DVTK-Hun-Therm és a török Botas mérkőzésen a diósgyőri DVTK Arénában
Vágólapra másolva!
Völgyi Péter vezetőedző szerint ugyan csapata, a DVTK fárad, de kedden (ma) a Sepsi otthonában szeretné megszerezni ötödik győzelmét is a női kosárlabda Euroliga csoportkörében.

A szakember a Kossuth Rádiónak elmondta, a felkészülésük némileg felborult amiatt, hogy szeptemberben a London Lions ellen már selejtezőt kellett játszaniuk, de azt a párharcot végül összeszedett játékkal sikerrel vették, így főtáblára jutottak, ahol négy forduló után veretlenül állnak.

"Csapatként jól funkcionálunk, az eddigi csoportkörös meccsek közül néhányon szerettünk volna nagyobb különbségű győzelmet aratni, de látszott, hogy fáradunk. Főleg a PEAC elleni bajnokin volt szembetűnő, hogy a védekezésünk közel sem volt olyan, mint az Euroligában, de a válogatott szünet előtt még szeretnénk egy győzelmet behúzni" - utalt a szakember a Sepsi elleni El-összecsapásra.

A tréner kiemelte: csapata erejét jól mutatja, hogy a szoros meccseket mind meg tudta nyerni, ugyanakkor novemberben és decemberben igen kemény sorozat vár rájuk, amely során a nemzetközi porondon a legerősebbnek tűnő riválisokkal - köztük a török Fenerbahcéval - találkoznak majd, és a magyar bajnokságban is azok az ellenfelek következnek - Sopron, Szekszárd, Győr -, akikkel várhatóan harcban lesznek a tavaszi rájátszásban is a minél jobb helyezésekért.

"Jó helyzetben vagyunk, az előző idényben megtapasztaltakból tanultunk. Rengeteg tartalék van még bennünk támadásban és védekezésben is, de egységesnek kell maradnunk, mert edzeni nincs sok időnk, a sok utazás és meccs között javarészt csak átmozgató és taktikai gyakorlásaink vannak" - mondta Völgyi, aki bízik abban, hogy a válogatott szünet után, valamint az ünnepek környékén lesz lehetőségük néhány új elemet is begyakorolni.

A szakember szerint a klub két, a nemzeti csapatnál is számításba vett játékosa, Aho Nina és Lelik Réka regenerációjára, pihentetésére különös figyelmet kell fordítaniuk, ugyanis ők a következő heteket is végigdolgozzák, mialatt a többiek pihennek.

"Jó helyzetben vagyunk az Euroligában, de ez pillanatok alatt megváltozhat. Értékes győzelmeket szereztünk, bízom abban, hogy Sepsiszentgyörgyön az ötödik sikerünket is meg tudjuk szerezni. A nyeretlen Sepsi ugyanakkor hazai pályán veszélyes csapat" - tekintett előre Völgyi a közép-európai idő szerint 17.15 órakor kezdődő összecsapásra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!