Két magyar is a bronzért küzdhet a birkózó Európa-bajnokságon

Kiss Balázs
Párizs, 2017. augusztus 21. Kiss Balázs (pirosban) és a francia Melonin Noumonvi küzd a kötöttfogásúak 98 kilogrammos súlycsoportjában a párizsi birkózó-világbajnokságon, az AccorHotels Arenában 2017. augusztus 21-én. Kiss Balázs győzött, így a bronzéremért küzdhet. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A keddi elődöntőben vesztes Szabó Lászlóhoz (82 kg) hasonlóan a szintén kötöttfogású Korpási Bálint (72 kg) és Kiss Balázs (97 kg) is a bronzéremért léphet majd szőnyegre az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerda esti helyosztós programjában, miután mindketten megnyerték vigaszági mérkőzésüket.

Magyar szempontból Korpási indította a napot, aki címvédőként érkezett Dagesztánba, ám kedden rögtön első meccsén - erősen vitatható bíráskodás mellett - kikapott az orosz Adam Kuraktól. A házigazdák Eb-győztese ugyanakkor a papírformának megfelelően beverekedte magát a 72 kilósok fináléjába,

így a magyarok világ- és Európa-bajnoka készülhetett a szerda reggeli folytatásra. Ott pedig pontosan úgy szerepelt, ahogy azt az esélyek alapján várni lehetett, ugyanis a cseh Jan Zizkát technikai tussal, 9-1-re győzte le.

A meccs egyoldalú volt, a BVSC kötöttfogásúja állásból és lentről is eredményesnek bizonyult, emeléssel, levitelekkel és pörgetésekkel szerezte pontjait, s a második menet felénél lezárta a találkozót. Korpási Bálint az éremért a lengyel színekben szereplő Gevorg Sahakyannal csap majd össze.

Kiss Balázsra sokkal nehezebb feladat várt, az azeri Orkhan Nuriyevvel kellett megküzdenie a helyosztóért.
Repka Attila, a válogatott edzője nagy küzdelmet és magyar győzelmet várt, s hogy nem csupán versenyzőként volt kiváló az olimpiai bajnok legenda, hanem edzőként is az, bizonyítja, hogy az összecsapáson óriási harc folyt a szőnyegen, s

végül a BVSC kötöttfogásúja diadalmaskodott.

A végeredmény szempontjából már az első két percben lezárult a meccs, ugyanis Kiss intését (0-1) követően a lenti helyzetben Nuriyev majdnem megpörgette riválisát, akinek azonban sikerült leforogni az akcióról és ellenfele mögé került.

Így 2-1-es magyar vezetéssel álltak fel a folytatáshoz a felek, akik a következő négy percben hatalmas energiákat mozgósítva gyűrték egymást a szőnyegen, akció és intés nélkül.

A tavaly a kontinensviadalon és a vb-n is harmadik, 35 éves Kiss Balázs a bronzéremért a német Ramsin Azizsirral birkózik.
A harmadik magyar vigaszágas nem járt sikerrel: Torba Erik (60 kg) a német Etienne Kinsingerről kapott ki váratlanul simán, 8-0-ás technikai tussal.

A szerdai helyosztók magyar idő szerint 17.00-kor kezdődnek.

A nőknél Galambos Ramóna kiesett, Németh Zsanett a vigaszágon folytathatja.