Társoldalunk:

Rasovszky Kristóf már feldolgozta az olimpia elhalasztását

2020.03.28. 13:03

Minden rendben van Rasovszky Kristóf, a nyíltvízi úszás világ- és Európa-bajnoka körül, aki pénteken ünnepelte a 23. születésnapját. Ha a koronavírus-járvány nem kényszeríti a nemzeti és nemzetközi szövetségeket sorozatos halasztásokra, a Balaton Úszó Klub büszkesége ezen a számára nevezetes napon éppen az országos bajnokságon szerepelt volna.

Az olimpiai játékok új időpontjának bejelentése előtt Hosszú Katinkával, Kapás Boglárkával és Milák Kristóffal együtt a „másik" Kristófot emlegetették a magyar úszósport negyedik legerősebb ütőkártyájának. Nem alaptalanul, hiszen tavaly ő nyerte a vizessportok maratonistáinak világkupa versenysorozatát, emellett aranyérmet hozott el a dél-koreai Kvangdzsuban megrendezett világbajnokságról.

„Mint mindig, most is próbálom a figyelmemet a jó dolgok felé irányítani, és a lehető legkevesebbet foglalkozni a nem csak engem érintő gondokkal. Örülök annak, hogy ezekben a napokban a szüleimmel lehetek, akikkel a hosszú edzőtáborok és versenykörutak közben gyakran csak telefonon, vagy leveleket váltva tarthattam a kapcsolatot. Most egyetemistaként is több időm juthat a tanulásra, a villamosságtan, az irányítástechnika, valamint a vállalati gazdaságtan már önmagában is komoly feladatokat ad nekem. Türelmetlenül várom azt a napot, amikor - remélhetően már a jövő hét elején - újra edzhetek a Duna Arénában és a balatonfűzfői uszodában, más szóval folytathatom a kilométerek gyűjtését" – nyilatkozta Kristóf az SzPress Hírszolgálatnak.

Ha nem kényszerülnek a májusra tervezett magyarországi Európa-bajnokság és a június 6-ra meghirdetett Világkupa versenyek elhalasztására, a közönségkedvenc Rasovszky kétszer élvezhette volna a magyar szurkolók bíztatását a Lupa-tónál kialakított pályán.

Rasovszky Kristóf már feldolgozta az olimpia elhalasztásátForrás: MTI/EPA/Gerry Penny

„A 23 életévemmel én még a szerencsésebb sportolók közé tartozok – folytatta a két évvel ezelőtti Glasgow-i Európa-bajnokságon két aranyat begyűjtő, a harmadikról pedig távolságban ki nem fejezhető négy századmásodperces különbséggel lemaradó veszprémi sportoló. – Nagyjából már fel is dolgoztam magamban az olimpia elhalasztását, abban viszont nem vagyok biztos, hogy a jövőben soha nem fogok keseregni emiatt. Nem tenném a nyakamat arra, hogy ha az olimpiát idén nyáron rendezik meg Tokióban, én érek elsőként a célba, de egy érem megszerzése nem csupán szép álom, hanem határozott cél lehetett volna a számomra."

A Balaton északi parti útjain biciklizve, máskor otthonában a szobakerékpárjának pedáljait tekerve igyekszik megőrizni az állóképességét. Hosszú futásokra, mint amilyennel pénteken Késely Ajna, a válogatott csapattársa büszkélkedett, nem szívesen vállalkozik, véleménye szerint az ötödik kilométerhez érkezve már kifulladna és sétálva indulhatna haza.

„Én már a 16 fokos vízbe is beugranák, hogy a Balatonban edzhessek, erre viszont a legjobb esetben is április végégéig várnom kell. Most annak is örülni kell, hogy az úszószövetség megszervezi a budapesti és a balatonfűzfői biztonságos edzések lehetőségét, ráadásul én kifejezetten szeretek medencében gyakorolni, mert az iram ott jobban mérhető és szabályozható – mondta Kristóf, aki nyilatkozatát egy rövidke üzenettel zárta, amely az ellenfeleinek is szólt:

„Mindenki vigyázzon magára, Tokióban pedig győzzön a legjobb!"