Társoldalunk:

Magyarországon lehet a sakkolimpia 2024-ben

2020.12.02. 10:12

A 3500 főt fogadó Sakkolimpia a világ ötödik legnagyobb sporteseménye.

Magyarország sporttörténelmi lehetőség kapujában, a nemzetközi sakkcsalád legnagyobb eseménye érkezhet Budapestre – derül ki a Magyar Sakkszövetség közleményéből.

Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke kedd este online megbeszélésen mutatta be a 2024-es budapesti sakkolimpia terveit az Európai Sakk Unió vezetőinek és a kontinens országai sakkszövetségi vezetőinek.

A megbeszélésen számtalan rendezési, szervezési kérdés került szóba, a kontinens sakkvezetői megelégedéssel fogadták a bemutatót és a támogatásukról biztosították a magyar rendezési szándékot.

A magyar sakkolimpiai pályázat számtalan innovációt is tartalmaz. A tervek szerint ez lenne az első 5G sakkolimpia, a mérkőzések nem pusztán valós időben lesznek követhetőek, de akár a saját szobájába is varázsolhat mindenki egy-egy partit.

„Zöld sakkolimpiát" hirdet a magyar szövetség, kizárva a papír és a műanyag használatát az eseményen, a versenyzőknek és a vezetőknek pedig azt kínálva, hogy bicikliken közlekedjenek a szállodák és a versenyhelyszín között.

Fontos terv, hogy növelni szeretné a magyar szövetség a női csapatok számát, hiszen az eddigi sakkolimpiákon mindig kevesebb női csapat indult, mint a férfi.

A pályázati dokumentációt a következő vasárnap, december 6-án tárgyalja a Nemzetközi Sakkszövetség közgyűlése.Forrás: Science Photo Library via AFP/KTSDESIGN/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Ktsdesign/Science Photo Library

A pályázati dokumentációt a következő vasárnap, december 6-án tárgyalja a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) közgyűlése.

A pályázati prezentációban szerepel Portisch Lajos sakkolimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója; Polgár Judit, kétszeres sakkolimpiai bajnok, minden idők legjobb női játékosa; Karácsonyi Kata, a 14 éves lányok sakk-világranglista vezetője; Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a Nemzet Sportolója; Szabó Tünde, olimpiai ezüstérmes úszó, sportállamtitkár; Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár; Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere; Kulcsár Krisztián, olimpiai ezüstérmes vívó, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke; Schmidt Mária, történészprofesszor, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságíró Szövetség elnöke.

A magyar sakktörténelem egyik legfontosabb pillanatára készülünk – foglalta össze a helyzetet Szabó László. – Hazánk sosem rendezett eddig sakkolimpiát, de még csak nem is pályázott a korábbiakban.

Mindeközben sakkozóink az olimpiákon eddig kimagaslóan teljesítettek, hiszen a férfiak - az egyéni és a csapat teljesítményeket összegezve - 32 érmet szereztek, a nők pedig 28-at.

A házigazda több csapatot is indíthat az olimpián, ez hatalmas lökést ad a fiatal generációk nagyszerű magyar sakkozóinak. Másfél éve dolgozunk a pályázat sikerén, összetett előkészítő munkát végeztünk, nagyon bízom a sikerben!"

A FIDE közgyűlése előtti magyar prezentáció élőben is követhető lesz a Magyar Sakkszövetség facebook oldalán.

A Hello, Sakk Twitch csatornáján pedig kommentárokkal színesített közvetítés lesz látható a FIDE Kongresszusról. A magyar prezentáció december 6-án, vasárnap, előreláthatóan 18 óra körül kezdődik.