Australian Open: szigorú szabályokat ígér a rendvédelmi miniszter

Horizontal
Kemény szabályokat kell majd követniük a teniszezőknek
Vágólapra másolva!
Lisa Neville rendvédelmi miniszter szerint Victoria állam kormánya rendkívül szigorú koronavírus-protokollt dolgozott ki a februárra halasztott ausztrál nyílt teniszbajnokságra.

A politikus kedden közölte, a játékosoknak és a stábtagoknak - körülbelül 1200 főnek - negatív teszteredmények birtokában kell megérkezniük az országba, ennek ellenére két hetet elszigeteltségben kell tölteniük a szállodájukban.

A teniszezők naponta csupán öt órát tölthetnek a szobájukon kívül, és minden nap tesztelik őket.

Kemény szabályokat kell majd követniük a teniszezőknek Forrás: AFP/David Gray

Akinek a vizsgálata pozitív eredményt hoz, illetve aki kontaktszemélynek számít, azt egy erre kijelölt szállodában különítik el, és edzéseken sem vehet részt.

- szögezte le Lisa Neville. Hangsúlyozta, a hatóságoknak abból a feltételezésből kell kiindulniuk, hogy minden érkező fertőzött lehet.

A miniszter hozzátette, súlyos büntetésre számíthat, aki megsérti az előírásokat.

A svájci Roger Federer, az amerikai John Isner és a francia Jo-Wilfried Tsonga már jelezte, hogy nem indul a február 8-21. között sorra kerülő ausztrál nyílt bajnokságon. A selejtezőket Dubajban, illetve Dohában rendezik, a főtáblán szereplő versenyzők és kísérőik csütörtöktől érkeznek Ausztráliába.