Kiderült, mikortól kapnak oltást az olimpiára készülő japán sportolók és edzők

Vaccination Ahead Of Olympics Photo Illustration covid-19 covid covid19 corona coronavirus syringe syringes vaccines logos emblem companies medical pandemic pandemia epidemia sports olympic olympics games tokyo 2020 2021 pfizer biontech Horizontal VIRUS V
Az olimpiai ötkarika és a vakcinákkal teli fecskendők
Vágólapra másolva!
Júniusban kezdik oltani azokat a japán sportolókat és edzőket, akik érdekeltek lesznek a július 23-án kezdődő tokiói olimpián.

A helyi ötkarikás bizottság szerdán közölte, hogy körülbelül 600 versenyző és további mintegy ezer szakember, csapattag kap majd koronavírus elleni vakcinát jövő keddtől. Aki külföldre utazik, már néhány napon belül megkaphatja az oltást.

Az olimpiai ötkarika és a vakcinákkal teli fecskendők Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

Szűk két hónappal a rajt előtt a házigazda Japánban mindössze a lakosok két százaléka kapta már meg mindkét adag vakcináját, többségében egészségügyi dolgozók és 65 év felettiek.

A szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint a játékokat biztonságosan le lehet majd bonyolítani, az olimpiai falu lakosságának 80 százaléka oltott lesz a rajtra.

A japánok többsége ugyanakkor ellenzi az olimpia megrendezését, az Asahi Simbun című újság például - amely az olimpia hivatalos médiapartnere - szerdai száma vezércikkében a játékok lemondására szólította fel a miniszterelnököt.