A háromszoros Grand Slam-győztes teniszsztár idén már nem indul több versenyen

Horizontal
Andy Murray három szettben kapott ki amerikai ellenfelétől
Vágólapra másolva!
Andy Murray három szettben kikapott az amerikai Tommy Paultól, így a negyeddöntőben búcsúzott a 636 ezer euró (223 millió forint) összdíjazású stockholmi keménypályás férfi tenisztornán.

A volt világelső skót játékos az előző körben a világranglistán 10. Jannik Sinnert búcsúztatta egy bravúros győzelemmel, ám a negyeddöntőben már nem bírt amerikai ellenfelével. Murray az elbukott első játszma után még egyenlített, de a döntő szettben 3:4-nél elvesztette az adogatójátékát, ez pedig megpecsételte a sorsát. Paul 6:2, 3:6, 6:3-as eredménnyel jutott tovább a legjobb négy közé.

Andy Murray három szettben kapott ki amerikai ellenfelétől Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

A korábban két csípőműtéten is átesett, protézissel teniszező Murraynek 2017 óta az idei volt a legaktívabb szezonja, amely ezzel a vereséggel a végéhez ért.

A háromszoros Grand Slam-győztes játékos az év elején erőnléti problémákkal küzdött, majd fizikálisan egyre jobb állapotba került és több tornán is részt tudott venni. A kiegyensúlyozott teljesítményt azonban nem tudta fenntartani, a top 130-on kívül maradt, egy-egy bravúros győzelem kivételével nem volt képes tartósan jó eredményeket elérni. Saját maga korábban azt nyilatkozta, hogy újra csúcsformában van, hiszen le tudott győzni top 10-es ellenfeleket is, de azt is mondta, hogy nem akar indulni év végén a Davis Kupán, mert inkább a családjával pihenne.

A korábban két olimpiai bajnoki címet is szerző 34 éves sportoló a következő év elején szabadkártyásként vehet részt ATP-tornákon, és ha fizikai állapota engedi, az Australian Openen is indulni fog.