Golfozóként folytatja pályafutását a 25 évesen visszavonuló sztárteniszező

tennis Horizontal, Ashleigh Barty, Australian Open
Ashleigh Barty nyerte az Australian Opent
Vágólapra másolva!
A volt világelső teniszező, Ashleigh Barty is résztvevője lesz annak a bemutató golftorna-sorozatnak, amelyben a sport világának 24 híressége ragad ütőt.

A 25 éves ausztrál játékos márciusban, teljesen váratlanul jelentette be visszavonulását, s már akkor arról lehetett hallani, hogy esetleg a golfpályán kezd új karrierbe.

A háromszoros Grand Slam-győztes Barty az Egyesült Államok-A világ többi része párharcban utóbbi együttest erősíti majd.

Mindkét csapatnak major-győztes golfozó lesz a kapitánya, az amerikainak Fred Couples, a másiknak pedig a dél-afrikai Ernie Els.

Az Icons Series nevű sorozat első versenyét júniusban rendezik New Jerseyben, majd a tervek szerint európai, ázsiai és ausztráliai viadalok következnek.

Bartyn kívül olyan hírességek szerepelnek majd a versenyeken, mint Josep Guardiola, Harry Kane, Michael Phelps, Canelo Alvarez, Oscar De La Hoya vagy Ben Roethlisberger.