Vágólapra másolva!
Nem tartja kizártnak a Tour de France versenyigazgatója, hogy a francia kerékpáros körverseny egyszer Magyarországról induljon el, ugyanakkor jelezte: egyelőre nincs magyar jelentkezés.

Christian Prudhomme Koppenhágában nyilatkozva egy lehetséges magyarországi rajtot illetően megemlítette:

látta az idei Giro d'Italia első szakaszairól készült felvételeket, és tetszett neki Budapest, illetve a versenyt figyelemmel kísérő nagy tömeg.

Hozzátette, hogy Tour-szakaszok rendezésére vonatkozó magyar jelentkezés egyelőre nincsen, miközben Franciaországban és a környező országokban nagyon sok helyen szeretnék vendégül látni a mezőnyt.

"Soha nem szabad azt mondani, hogy soha, de egyelőre nincs kandidálás" - ismételte meg Magyarországra utalva.

A mostani, dániai rajtot illetően hangsúlyozta: Koppenhága olyan város, amelyben mindenki kerékpározik, amelyben mindenki szereti, imádja a Tour de France-ot, és ez meg is látszik a körítésen, a lelkesedésen.

fogalmazott, hozzátéve: a rajt előtt is hasonló volt a helyzet.

Arra a felvetésre, hogy az útvonal az agresszívebben támadó versenyzőknek kedvez-e, úgy reagált, hogy sohasem egyetlen versenyzőnek alakítják ki az útvonalat, de bizonyos típusúaknak már igen.

szögezte le.

Christian Prudhomme (középen) elismerően beszélt a Giro magyarországi szakaszairól Forrás: Ritzau Scanpix via AFP/Martin Sylvest

Egyetértett abban, hogy a versenyzési stílus az utóbbi években változott, olyanoknak köszönhetően, mint Wout van Aert, Mathieu van der Poel, Julian Alaphilippe vagy éppen Tadej Pogacar.

vélekedett Prudhomme.

Az idei útvonalról annyit emelt ki, egyfajta tükrözésként lesz két hegyi befutó az Alpokban és a kettő a Pireneusokban, az utolsó előtti etapon pedig hosszú időfutam is vár a mezőnyre.

Szóba került a Covid-protokoll is, a versenyigazgató emlékeztetett rá, hogy ezt a nemzetközi sportági szövetség (UCI) alakította ki. Volt tesztelés a verseny előtt, majd lesz a pihenőnapokon, de az UCI arra biztatja a csapatokat, hogy saját maguk is rendszeresen végezzenek ellenőrzéseket. Prudhomme közölte: amennyiben valaki pozitív tesztet produkál, de tünetmentes lesz, egy szakértői testület - az UCI orvosi igazgatójával, az érintett csapat orvosával, illetve a Tour vezető orvosával együtt - dönt majd arról, hogy az illető továbbmehet-e vagy sem.

A versenyigazgató úgy véli, a csapatok tisztában vannak vele, hogy a Tour de France a legnagyobb kerékpáros verseny, így elsősorban az ő érdekük, hogy jól menjenek a dolgok, és ezért mindet el is követnek.