Vágólapra másolva!
Kurcz Tamás sikerével ért véget a CESA® - Közép-Európai Erősember Szövetség Talent Tehetségkutató Programjának szombathelyi fináléja.

A döntőt egy háromnapos lakótelepi fesztivál keretében rendeztük meg, amely sport és kulturális jelleggel is bírt. Vasárnap 13 órakor volt az erősemberverseny, aminek külön örülünk, hogy a nézők is szép számmal tisztelték meg a versenyt. Baromi látványosra sikerült. Úgy érzem, kihoztuk belőle a maximumot" – mondta őszinte elragadtatással a szpíkerrel és füstgéppel is feldobott versenyről Gadó András, akit a Platinum e-Space Hungary Zrt. hírlevele idéz.

Kelemen Krisztián önkormányzati képviselő, a fesztivál fővédnöke ugyancsak nagyon pozitívnak értékelte az erősemberversenyt.

Kurcz Tamás kilép a füstből Forrás: Platinum E-Space Hungary Zrt.

"2015-ben már volt egy CrossFit országos versenyünk a Joskar-Ola fesztivál keretében, Gadó Andrással akkoriban kezdtünk el beszélni arról, hogy egy komolyabb erősemberversenyt ide tudjunk hozni.

Örömmel mondhatom, hogy nagyon nagy érdeklődés mutatkozott, fantasztikusak voltak a versenyzők és az a látványvilág is, amelyet Andrásék teremtettek meg. Természetesen máskor is nagyon szívesen látunk majd erősemberversenyeket a Joskar-Ola fesztivál keretében" – összegzett Kelemen Krisztián.

Gadó András, aki maga is a Premium Strongman League állandó versenyzője, a Magyar Erősember Liga elnöke és a Talent sorozat mentora is egyben hozzátette: a győztes Kurcz Tamás kiemelkedett már a selejtező során is. Folyamatosan kimagasló, egyenletes teljesítményt mutatott, mögötte nagy csata alakult ki, változatos volt a felállás versenyszámonként, mindenkinek volt valami erőssége.

A győztes minden számban, így súlycipelésben is remekelt Forrás: Platinum E-Space Hungary Zrt.

A megszokott versenyszámok, mint a vikingnyomás és a hordópakolás mellett "ezúttal volt egy vegyes cipelő szám, ahol egy 210 kg-os keretet kellett 10 méteren keresztül vinni, vissza kacsajárásba egy 150 kg-os kacsával kellett sétálni" – tette hozzá Gadó András. A főszervező kiemelte:

Nagyon nehéz, főleg nyáron összefogni a csapatot. Ilyenkor a versenyzőknek még több edzésbeli alázatra van szükségük, hiszen erre a versenysorozatra készülni kell. Bízunk benne, hogy adtunk nekik egy kezdő löketet."

A szombathelyi döntő végeredménye:
1. Kurcz Tamás 32 pont
2. Jani Doležal 27,5 p
3. Horváth Kevin 23 p
4. Havalda Endre 19,5 p
5. Szlávich Ádám 14 p
6. Mester István 10 p
7. Buzsáki Barnabás 9 p