Rekordot állítottak fel a FaZe játékosai a BLAST Premier Fall csoportkörének utolsó napján

Vágólapra másolva!
Aligha lehettek sokan, akik a verseny előtt azt mondták, hogy a legnehezebbnek ígérkező csoportból simán továbbjut majd a hónapok óta szenvedő FaZe. Még a csapat legnagyobb drukkerei is elismerték, hogy az utóbbi 8-9 hónapban nem a legjobb úton haladt csapatuk. Ehhez képest a FaZe előhúzta a nyulat a kalapból és nem csak továbbjutott az őszi döntők szakaszába, de mindezt stílusosan, rekordot felállítva tette.

Első ellenfelük a Complexity csapata volt tegnap, az volt a legfontosabb meccsük, hiszen az döntött az utolsó továbbjutást érő hely sorsáról. Néhány napja, a felőágon már találkoztak a csapatok, akkor hosszabbítás is kellett hozzá, de a Complexity megnyerte a meccset, ráadásul fölényesen, 2-0-ra.

A visszavágón minden szempontból rácáfoltak az első találkozásuk eredményére, három pálya kellett ahhoz, hogy győztest hirdessünk, ráadásul végül a FaZe játékosai örülhettek.

Dust2 és Nuke után ismét Ancientre mentünk, ahol ezúttal közelében sem volt a hosszabbításnak a Complexity. Valószínűleg még ők maguk sem tudják mi történt pontosan, az biztos, hogy nem nyertek egyetlen egy kört sem, ezzel pedig a FaZe az első csapat, aki profi meccsen 16-0-ra tudott nyerni Ancientön.

A Complexity és a FaZe meccsének (1:2) pontos eredményei

  • Dust2 16-14 a FaZe javára
  • Nuke 16-7 a Complexity javára
  • Ancient 16-0 a FaZe javára

Végül pedig a NaVi ellen kellett megmérkőznie a FaZe-nek. Ez a meccs már "csak" a csoportelsőségért zajlott, a továbbjutás már biztosított volt mindkét csapat számára, az első és második hely között csak anyagi különbség van.

Ettől függetlenül, mindkét ötös minden erejét bedobva játszott, de a világelső NaVi egyszerűen még nagy falat. Nem csak a FaZe-nek, de bármelyik másik csapatnak is.

A NaVi és a FaZe meccsének (2:0) pontos eredményei

  • Dust2 16-10 a NaVi javára
  • Mirage 16-13 a NaVi javára

Ezzel a 2021-es BLAST Premier Fall csoportköre véget ért. Az őszi döntők 8 kiadó helyéből már 6 gazdára talált. A maradék kettőért majd a Showdown csapatai szállhatnak harcba, ahol nem csak a selejtezők legjobbjait látjuk majd, de a csoportkörök kiesőinek is újra szoríthatunk. Pár hete mindenkinek van a felkészülésre, a BLAST Premier Fall Showdown október 12-én kezdődik majd.

A BLAST Premier Fall csoportköréből továbbjutott csapatok:

  • Vitality
  • Astralis
  • NiP
  • BIG
  • NaVi
  • FaZe