Következő mérkőzések
Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Vágólapra másolva!
Minden gumikeverékből három alváltozatot készítenének, hogy könnyebben alkalmazkodhassanak az egyes pályákhoz, és megint több legyen a kerékcsere.

A Pirellit mostanában ismét egyre több kritika éri, amiért kezdenek visszatérni az egy kerékcserés versenyek, holott ahhoz, hogy kellően fordulatosan legyenek, sokak szerint legalább két bokszkiállásra lenne szükség. Eredetileg az olasz gumiszállító is két-három kiállást akart futamonként, de mivel az F1-es autók teljesítménye az idén kevésbé nőtt, mint várták, a többség legutóbb, Kanadában is csak két szettel tette meg a távot.

A Pirelli sportprogramját irányító Paul Hembery az Autosportnak elárulta, hogy amennyiben 2017-től is maradnak a Forma-1-ben, a gumik finomhangolásával oldalának meg a problémát: bár a könnyebb azonosíthatóság kedvéért maradna a négy alaptípus (szuperlágy, lágy, közepes, kemény), mindegyikből háromféle változatot készítenének. Így könnyebben alkalmazkodhatnának az egyes pályák igényeihez.

Megint növelni kell a kerékcserék számát Forrás: Mercedes

„Ami a közönséget illeti, ők továbbra is kemény és közepes gumikat látnának" – magyarázta Hembery. „Mi azonban háromféle kemény és háromféle közepes közül választhatnánk. Vagy, hogy egy konkrét példával is rávilágítsak, a Monacóban és Kanadában bevetett szuperlágy keverék jelentősen különbözne attól a szuperlágytól, amit Szingapúrban használnánk."

„A külvilágnak elég lenne annyit tudnia, hogy szuperlágyakról van szó, mert négy keverék bőven sok. A nézőket felesleges összezavarni ennél többel. Túl bonyolult lenne."

A Forma-1 Stratégiai Munkacsoportja nemrég azzal az elképzeléssel állt elő, hogy minden csapat maga választhassa meg, milyen keverékű gumikat visz az egyes versenyekre, ezt azonban a Pirelli biztonsági alapon elutasította.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről