Red Bull's Dutch driver Max Verstappen steers his car during the Formula One Hungarian Grand Prix race at the Hungaroring circuit in Mogyorod near Budapest, Hungary, on July 19, 2020. (Photo by Darko Bandic / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Paul Monaghan, a Red Bull főmérnöke elárulta, nagy reményekkel vágtak neki a szezonnak, de a csapatnál csalódottak a Mercedes ereje láttán. A címvédő W11-ese James Allison technikai igazgató és Lewis Hamilton szerint is az eddigi legjobban sikerült autó.
Brutális erődemonstrációval kezdte a Mercedes az idei szezont: a brackley-iek mindhárom időmérőn a két leggyorsabb kört futották, ráadásul a Hungaroringen közel 1 másodpercet adtak a mezőny többi részének. A futamokon szintén diadalmaskodtak, és vélhetően csak azért nem beszélhetünk három kettős győzelemről, mert az Osztrák Nagydíjon Lewis Hamilton, míg a Hungaroringen Valtteri Bottas vétett hibát.
A címvédő fölénye főleg a Red Bull-lal összehasonlítva elképesztő, hiszen az RB16-os normál körülmények között nem tudja felvenni a versenyt riválisával, a legutóbbi futamon pedig még az is kétségessé vált, hogy valóban a milton keynes-i istállóé a második legjobb autó.
Ez főleg annak tükrében lehet elkeserítő számukra, hogy az idénynyitó előtt Christian Horner és Helmut Marko is reményt keltően nyilatkozott. Ezek után nem véletlen, hogy a csapatot lelombozták a valós erőviszonyok.
„Nem lepődtünk meg, inkább kicsit csalódottak vagyunk – nyilatkozta Paul Monaghan, az energiaitalosok főmérnöke. – Érdekes, nem? Az ember egy képzett csapattal a lehető legjobb munkát végzi, de miután az autó a pályára kerül, az ellenféléhez viszonyítva ítélik meg azt. A szezon előtt úgy tűnt, közel vagyunk, talán csak egy hajszálnyival maradunk el tőlük. Aztán az első ausztriai verseny kedvezőtlenül alakult számunkra, és minden tiszteletem a csapattagoké, hogy a következő futamra megoldották a helyzetet.
Utána persze felállhattunk a dobogóra, de mögöttük vagyunk, úgyhogy sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy utolérjük őket.”
Az utolsó nagyobb horderejű szabályváltozások óta ez a negyedik szezon, és feltűnő, hogy míg az első két idényben a Mercedes bukdácsolva kezdett, addig tavaly és idén már a turbókorszak első három évében megszokott fölényt mutatott. James Allison, az istálló technikai igazgatója szerint mindez nem véletlen.
„Utálom ezt a szót, de olyan, mintha az elmúlt három vagy négy évben egy utazáson lennénk. A 2017-es autó gyors, ugyanakkor nehezen vezethető volt, hullámzó teljesítményt nyújtott, ennek okát pedig meg kellett értenünk.
Ez fokozatosan sikerült, így a következő autók egyre inkább olyan fegyverré váltak, amelyek a körülmények sokkal szélesebb skáláján is jól működtek.”
Ha megnézzük az elmúlt három év végeredményét, akkor látható, hogy 2018-ban a Mercedes pontszáma még úgy is csökkent, hogy több futamot rendeztek, mint az előző szezonban. Ez ugyanakkor csalóka lehet, mert az akkori Ferrari jóval erősebb volt, mint a 2017-es, ráadásul Bottas két évvel ezelőtt nem éppen élete idényét futotta.
Tavaly pedig egy versenyre vetítve alig gyűjtöttek több pontot, mint 2017-ben, de az év második felében a Ferrari szabálytalannak vélt motorral került eléjük. Nem véletlen, hogy Allisonnal Hamilton is egyetért.
„Nem hiszem, hogy valaha is lett volna olyan kocsim, amelyet ennyire könnyű volt működésre bírni – jelentette ki. – Az elmúlt években több olyan autónk is volt, amit gyakran nehezen lehetett kezelni. Az egyiket Toto [Wolff] dívának nevezte, én más szót használtam rá. A mostani kocsi sokkal kifinomultabb, mivel tavaly keményen dolgoztunk azon, hogy kiválasszuk a 2019-es autó azon gyengeségeit, amelyekben előre akartunk lépni.”