Lewis Hamilton már a rajt előtt elvesztette a reális esélyét arra, hogy megnyerje az Orosz Nagydíjat, és beállítsa Michael Schumacher győzelmi rekordját. A hatszoros világbajnok ugyanis összesen 10 másodpercnyi időbüntetést kapott a verseny előtt a bokszból kifelé elvégzett szabálytalan próbarajtért, valamint az azután túl lassan teljesített köréért. A 35 esztendős versenyzőnek így csak a dobogó legalsó fokára volt sansza, amit meg is szerzett.
„Meg kell néznem, hogy mi a szabályok, vagy vissza kell nézzem, hogy hol hibáztam, mert
biztos vagyok benne, hogy még senki nem kapott kétszer öt másodperces büntetést ilyen nevetséges dolog miatt
– nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Senkit nem veszélyeztettem, az évek során már egymilliószor megcsináltam ezt, és soha nem kérdőjelezték meg, de ez van.”
A brit pilóta kijelentette, egyszerre szomorú és csalódott, amiért nem volt lehetősége megküzdeni a győzelemért. Hamilton a két esetért 1-1 büntetőpontot kapott, így már csak kettőre van a 12-től, ami automatikus futameltiltást jelent.
A Mercedes versenyzője úgy véli, a sportfelügyelők szándékosan akarják őt hátráltatni.
A Sky Sport riportere megkérdezte tőle, hogy túlzó-e, hogy az eltiltás határára került, mire Hamilton a következőt felelte.
Hát persze, hogy az, de nem ért váratlanul, hiszen próbálnak megállítani.
Natalie Pinkham erre visszakérdezett Hamiltonnál, hogy tényleg így gondolja-e, mire ő azt felelte: „Persze, de ez rendben van, csak le kell szegnem a fejem és koncentráltnak kell maradnom, aztán meglátjuk, mi történik.”
Hamiltont nem csak a büntetés, hanem az általa rossznak vélt stratégia is hátráltatta, aminek kapcsán a futamon is odaszúrt a csapatának. A brit pilóta véleménye azóta sem változott. „A lágyakon jól mentem, de a 10 másodperces büntetés mindent tönkretett – magyarázta a Ziggo Sportnak. – Emellett szerintem egy kicsit korán álltunk ki, amit nem nagyon értek, szóval majd ki kell elemeznünk.”
A büntetéssel kapcsolatban Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is megszólalt. Az osztrák üzletember szintén keménynek tartja a szankciót, de úgy véli, pilótájának el kell fogadnia, ha a dolgok nem a szája íze szerint alakulnak.
Lewist rengeteg csapás érte már az életben, ami pedig a büntetést illeti, mindannyian túl szigorúnak tartjuk.
Korábban még nem fordult elő, hogy valaki egy verseny előtti szabálytalanságért futamon letöltendő büntetést kapjon, szóval ez újfajta eljárás. Néha sok minden kedvezőtlenül alakul számára, de a legsikeresebb versenyzőként ezt el kell viselnie.”
Hamiltonnal ellentétben Valtteri Bottas kifejezetten boldog lehet, hiszen miután lerajtolta Max Verstappent, senki és semmi nem veszélyeztette a győzelmét, ráadásul a leggyorsabb kört is megfutotta. A leintés után a finn pilóta ismét elővette a tavalyi Ausztrál Nagydíjon klasszikussá vált üzenetet, és melegebb éghajlatra küldte azokat, akik nem bíztak benne.
Ez belülről jött, mert már felgyülemlett bennem némi frusztráció. Az elmúlt hétvégék csalódást keltően alakultak, hiszen mindent beleadtam, mégsem tudtam nyerni.
Most viszont végre megvan, számomra kedvezően alakultak a dolgok. Ma egy kicsit szerencsés voltam, de úgy gondolom, hogy erre rászolgáltam, ráadásul a versenytempóm is jó volt. A kritikus hangok sok erőt és energiát adnak nekem. Remélem, ezek az emberek tanulnak ebből.”