Lewis Hamilton F1-es pályafutása egyik legnehezebb időszakát éli. A hétszeres világbajnok az idény első négy futama során a győzelem közelébe sem került, az Emilia Romagna Nagydíjon pedig az eddiginél is mélyebbre került. A mindössze a 13. helyet megszerző brit pilótával először történt meg a hibrid korszakban, hogy tisztán erőből maradt le a pontszerzésről.
Az utóbbi napokban többen is megszólaltak azzal kapcsolatban, hogy Hamilton mennyire tehető felelőssé a gyengélkedésért, és milyen mértékben okozza a W13-as a problémát. Toto Wolff többször is megvédte pilótáját, és ezúttal is kijelentette, hogy valójában nem ő, hanem az autó van mélyponton. A Mercedes csapatfőnöke a tavalyi idény végjátékából kiindulva úgy véli, hogy a brit versenyző és a címvédő istálló közösen idén is képesek lesznek javulni.
Tudjuk, hogy egy hétszeres világbajnokról van szó. Tavaly ő és mi is a csapatnál feljöttünk, és harcoltunk a világbajnoki címért, miután az lényegében szombaton Brazíliában elveszett
– nyilatkozta az osztrák üzletember egy sajtóbeszélgetésen, utalva a Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjéről való kizárásra, amikor már csak négy futam volt hátra. – Szóval a srác a világ legjobb pilótája, csak nincs alatta [megfelelő] gép, valamint felszerelés, és nem tudja kihasználni [a képességeit].”
Hamilton karrierje nagy részét olyan autóban töltötte, amellyel rendszeresen lehetett küzdeni minimum dobogókért, de inkább győzelmekért. Most viszont olyasmit kell megtapasztalnia, amit legfeljebb a 2009-es idény első felében élhetett át a McLarennél, de Wolff szerint minden nagy versenyzővel előfordult, hogy nehézségekkel kellett szembenéznie.
„Az igazi sztárok talpra álltak – folytatta. – A legnagyobbak közül nem jut eszembe olyan, akinek pályafutása során nem volt olyan pillanata, amikor a dolgok nem mentek jól. [Hamiltonnal] pedig most hosszú idő óta először ez a helyzet.
Segíteni fog a csapatnak, hogy rendbe tegye magát, és mi összetartunk, jó és rossz időkben egyaránt.”
Ami az imolai versenyt illeti, Hamilton előbb Lance Stroll, majd Pierre Gasly mögé ragadt be, és a verseny jelentős részét utóbbi mögött töltötte. Wolff vasárnap már elmondta, hogy a francia pilóta előtt autózó Alexander Albon vezette DRS-vonattal nem tudtak mit kezdeni, amit később a Mercedes mérnökigazgatója is megerősített.
„Ez ugyanaz a probléma, mint amivel a sprintfutamon is szembesültünk, amikor az ember egy úgynevezett DRS-vonatba kerül – magyarázta Andrew Shovlin a Mercedes YouTube-csatornáján található szokásos, verseny utáni videóban. – Imolában a DRS és a szélárnyék együttesen fél másodperces előnyt ad az elöl haladó autóval szemben. A gond az, hogy ha a másik autó is rendelkezik DRS-sel, akkor szinte minden előny eltűnik, és Lewis számára ez volt a legnagyobb probléma. Mivel Gaslynak [is] volt DRS-e, szinte azonos sebességgel követték egymást az egyenesben. Lewis nem igazán tudott mellé kerülni, ezért meglehetősen frusztráló módon az egész futamot abban a pozícióban töltötte.”
Ugyanakkor nem ez volt az egyetlen probléma, amivel a Mercedes küszködött a hétvégén. A szombati, viszonylag meleg időjárási körülmények között rendezett második szabadedzésen szembetűnő volt, hogy már-már a Ferrari és a Red Bull tempójára képesek, ám egy nappal korábban a jóval nagyobb hidegben zajló időmérőn már a Q2-ben búcsúzott mindkét autó. Ennek elsődleges oka, hogy az abroncsok ilyenkor nehezen kerültek be a működési tartományba.
Kijelenthető, hogy ezen a hétvégén küszködtünk a gumimelegítéssel
Bár a futamot hasonló körülmények között tartották, mint az időmérőt, a Mercedes ekkor már nem szenvedett annyira a jelenség miatt. Ezt George Russell helyezésre is tudta váltani, hiszen a 24 éves versenyző némi szerencsének is köszönhetően a 4. helyen ért célba.
Vasárnap nem volt ennyire rossz a helyzet
– mutatott rá Shovlin. – Amellett, hogy kivezető helyett felvezető kör volt, a versenyzők is nagyon keményen dolgoztak azon, hogy ez alatt felmelegítsék a gumikat. Tudták, hogy ez kihívás lesz. Ahogyan láthattuk, ez George-nak jól sikerült. Az első néhány kanyar nehéz volt, de aztán a hőmérséklet elérte a megfelelő szintet, ami hozzájárult az erős eredményéhez.”