Roppant izgalmasan indult a Forma-1 új korszaka a vadonatúj alapokra helyezett technikai szabályokkal, a Ferrari és a Red Bull csatája azonban az idény közben ellaposodott, az energiaitalosok jelentős előnyre tettek szert, és újabban már riválisuk hibái sem kellettek ennek növeléséhez. A sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali azonban úgy kalkulál, hogy a keretrendszer miatt hosszú távon nem uralják majd kimagaslóan a bajnokságot.
„Világos, hogy az első és a második csapat közti ekkora különbséggel nem lesz olyan szezonfinálé, mint tavaly. Ennek ellenére az összes hátralévő nagydíjon teltház lesz" – mondta az olasz sajtónak.
Alaposan ki kell elemezni, miért alakult ki ekkora különbség az éllovas és a többiek között.
„Az éllovast követő mezőnyben szorosabbá vált a küzdelem a korábbinál, és ezt pozitívan akarom értékelni. Hiszem, hogy a következő években a szabályok tovább fogják csökkenteni a szakadékot az éllovas és a többiek között."
Az egyik eszköz a mezőny sűrítéséhez a költségvetési plafon lehet, ami megakadályozza, hogy a leggazdagabb istállók féktelen költekezéssel nagyon meglógjanak a többiektől. Jóllehet, ahogy az idei év mutatja, a Red Bull így is hatékonyan gazdálkodott az erőforrásokkal és diadalmaskodott a fejlesztési versenyben. Az egyik legfontosabb tényező az volt ebben, hogy a kezdetben túlsúlyos autó tömegét jelentősen csökkentették.