A Red Bulhoz hasonlóan az AlphaTauri is New Yorkban leplezte le idei autóját, ám nem csaptak túl nagy felhajtást, csak egy rövid videó végén kapott néhány másodpercet, amit a csapat később a közösségi oldalán is megosztott.
Az új autó nagy mértékben nem tér el az elődjétől, az AT04 leginkább egy továbbfejlesztett verzió, amely megpróbálja kijavítani a 2022-es modell gyengeségeit. Az új AlphaTauriról néhány leegyszerűsített fotó került csak bemutatásra, így vélhetően a szezon elejére még lényegesen átalakul. Az viszont már most is észrevehető, hogy a korábban megszokotthoz képest keskenyebb kialakítású orrkúppal készül az idei szezonra a Red Bull testvércsapata.
Ami a festést illeti, a csapat alapszínei, vagyis a sötétkék és a fehér dominálnak, de a piros is megjelent a dizájnban az idei évtől, valamint a csapat új szponzorának, a lengyel olaj- és gázipari vállalatnak, az Orlennek a logója látható a glórián, a hátsó szárnyon, illetve az autó két oldalán is.
Sokat tanultunk az AT03-ból annak fejlesztése során, és ebből sok információ került át az AT04-esbe, hogy orvosolni tudjuk a korábbi hiányosságokat. Egyszerűbben mondva nem volt elég leszorítóerőnk a legfőbb riválisokhoz képest, és sikerült felfednünk bizonyos lehetőségeket a tömeg csökkentésére is"
"Szinte az autó minden területe az AT03 erősen továbbfejlesztett változata, és sok figyelmet fordítottunk a karosszériaelemekre a minél hatékonyabb csomagolás miatt, hogy a lehető legjobb alapokról kezdjük az aerodinamikai fejlesztést." - mondta Jody Egginton technikai igazgató.