Különleges festéssel készül a Brit Nagydíjra a McLaren - fotó

Lando Norris, McLaren
Lando Norris of Great Britain and McLaren F1 Team driver goes during the race at Formula 1 Rolex Austrian Grand Prix on July 02, 2023 in Spielberg, Austria. (Photo by Robert Szaniszlo/NurPhoto) (Photo by Robert Szaniszlo / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vágólapra másolva!
A McLaren Form-1-es csapata bejelentette, hogy a 2000-es években használt krómfestéshez nyúl vissza a hazai versenyén, a Brit Nagydíjon.

A wokingi csapat 2006 és 2014 között krómfestéssel versenyzett, most pedig partnere, a Google révén egy hétvége erejéig ismét olyan fényezéssel áll rajthoz, amilyennel 2008-ban Lewis Hamilton megszerezte első F1-es világbajnoki címét. Mindez persze nem véletlen, hiszen az amerikai óriásvállalattal kötött megállapodásuk részeként a Google Chrome nevű böngészőt reklámozzák, emellett az istálló idén ünnepli a névadó Bruce McLaren 1963-as csapatalapításának 60. évfordulóját. Az új dizáznról a brit csapat meg is osztott néhány képet a közösségi oldalán.

Az autó mellett a versenyzők felszerelése is új dizájnt kap Silverstone-ban, Lando Norris és Oscar Piastri overallján ugyanis a megszokott helyett ezúttal a fehér szín lesz a domináns.

A McLaren rövid időn belül másodszor mutatott be egyedi fényezést: Monacóban egy olyan autóval versenyeztek, ami a hercegségben, Le Mans-ban és az Indy500-on aratott győzelmeik előtt tisztelgett. Ezt a fényezést használták később, a soron következő Spanyol Nagydíjon is.

"Nem titok, hogy a rajongók szeretik a McLaren klasszikus krómfestését. A Google Chrome pedig szerette volna visszahozni ennek az ikonikus megjelenésnek az elemeit, hogy megünnepeljük csapatunk történelmi sikereit a Brit Nagydíjon, és izgatottak vagyunk, hogy visszaadhatjuk ezt a rajongóinknak. Biztos vagyok benne, hogy ez a festés sok szurkolónk számára nagyszerű emlékeket idéz majd. Alig várom, hogy a hazai versenyünkön lássam az új festést" - mondta Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!