Csak ha muszáj, akkor áll szóba egymással a Forma-1-es csapat két pilótája

Gasly és Ocon is 1996-ban születtek, franciák és egyszeres F1-es futamgyőztesek, így azt hihetnénk, hogy jó a viszonyuk, pláne egy francia istállónál. Gyerekként szinte szomszédok is voltak és együtt versenyeztek, ám épp a gokartozáskori rivalizálás miatt megromlott a kapcsolatuk. Amikor Fernando Alonso helyére Pierre Gaslyt jelentette be 2023-tól az Alpine, sokan kételkedtek az együttműködés sikerességében, ám
a két csapattárs már a szezon előtt profi hozzáállást ígért.
Ezt be is tartották, egy ausztráliai és egy mogyoródi ütközést leszámítva nem volt probléma, és ugyan Gasly előbbiért megharagudott Oconra, ez a versenyhétvégéken nem látszott.
„A nemzetiségnek semmi köze ehhez [az ellentéthez].
Az élettörténetünk az, ami köztünk áll.
De az együttműködés így is jól működik, mert mindketten nyerni akarunk. Ez csak akkor lehetséges, ha csapatként és a csapaton belül dolgozunk – idézte a Motorsport Gasly Auto und Motor Sportnak adott nyilatkozatát. –
Személyes oldalról nincs köztünk kapcsolat, de nekem sincs szükségem erre.
Amire szükségem van, az egy olyan Esteban, aki a lehető legkeményebben dolgozik a csapatért. Ez nekem elég. Mindenkit meg akarok verni. Nem rá összpontosítok. Ha mindenkit megverek, akkor őt is megverem. Ehhez
teljes mértékben magamra kell koncentrálnom, és nem erre a párharcra."
Végül Gasly és Ocon is egy-egy futamon állt dobogóra az idényben (Gasly emellett a belgiumi sprinten is harmadik lett), az összetettben pedig négypontos különbséggel, közvetlenül egymás mögött végeztek. A konstruktőrök között ez a stabil hatodik helyet jelentette az Alpine-nak, ami visszaesésnek számít a korábbi években látott teljesítményhez képest.