Vágólapra másolva!
Szerdán megkezdődött a Forma-1-es szezon hivatalos tesztelése Bahreinben, de már a második napon botrányos események alakultak ki a pályán.

Lewis Hamilton Mercedese ráhajtott egy vízelvezetőre, ami nem volt megfelelően rögzítve, és meg is sérült az autója. A 39 éves pilóta a szezon kezdete előtt jelentette be, hogy a Ferrarihoz igazol 2025-ben, így az utolsó szezonját kezdi a Mercedes versenyzőjeként.

Lewis Hamilton az első köreit teljesítette az új Mercedesszel
Fotó: Andrej ISAKOVIC / AFP)

Hamilton a szerdai tesztnapon nem ült autóba, így az első köreit teljesítette a 2024-es autóban, de nem járt sok sikerrel. A második tesztnap délelőtti etapja a vártnál rövidebbre sikeredett, ugyanis egy vízelvezető nem lett megfelelően rögzítve. 

Az elemet Hamilton jövő évi csapattársa, a ferraris Charles Leclerc tépte fel, majd a mögötte érkező brit átment rajta, így a fémdarab a levegőbe repült. Ezt követően le is állították a gyakorlást és idő előtt véget vetettek a délelőtti szakasznak.

Hamilton autójának alját alaposan megvizsgálták, de nagy kár szerencsére nem keletkezett. A brit egyébként 39 kört teljesített, a délelőtti teszten Charles Leclerc volt a leggyorsabb, de mindössze 10 pilóta ült autóba, Sergio Pérez a negyedik lett, a másik Red Bull-lal Max Verstappen ezúttal nem gördült ki az aszfaltra.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!