Következő mérkőzések
Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Vágólapra másolva!
A négyszeres Forma–1-es világbajnok Sebastian Vettelt komolyan foglalkoztatja a visszatérés lehetősége, miután Imolában részt vett minden idők egyik legcsodálatosabb megemlékezésén, amellyel Ayrton Senna és Roland Ratzenberger emléke előtte tisztelegtek.

A Forma-1-es Emilia-Romagna Nagydíj előtt a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a szombati gyakorlóköröket követően egyedül vágott neki Ayrton Senna 1993-as McLarenjével az imolai pályának, hogy megemlékezzen a 30 évvel ezelőtt ugyanitt elhunyt Ayrton Sennáról és Roland Ratzenbergerről.

A 2022-es szezont végén visszavonult Vettelt a bemutatót követően arról kérdezték, hogy a vezetés fellobbantotta-e benne a szikrát, ahhoz, hogy visszatérjen a száguldó cirkuszba. 

„Egyelőre nem tervezem. Sok dolog hiányzik a sportágból. Nehéz döntés volt, de boldog vagyok” – idézi a RacingNews365 a német pilótát, aki 299 futamon 59-szer diadalmaskodott. 

Azt hiszem, nagyon kiváltságos voltam, hogy megkaptam ezt a pályafutást, az életet és a támogatást – de reggelente nem úgy ébredek, hogy elveszítettem azokat a pillanatokat a pódiumon, amikor az emberek a nevemet kiabálták 

– folytatta Vettel, aki azt is megjegyezte, hogy most új kihívásokat keres az életében. 

Pályafutása vége felé Vettel egyre inkább kiállt a pályán kívüli ügyek mellett, beleértve a környezetvédelmi és emberi jogi kérdéseket is.

Ez a munka magában foglalta a Question Time brit politikai talkshow-ban való szereplést, miközben a figyelme fokozatosan a Forma-1 kívüli életre helyeződött át. Amikor az Aston Martinnál eltöltött két szezon után visszavonult, ezt azért tette, hogy több időt tölthessen a családjával.

Vettel Senna 1993-as McLarenjével körözött az imolai versenypályán
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

A döntés ellenére az év elején felröppent a pletyka, hogy arról tárgyalt Toto Wolff-fal, hogy a távozó Lewis Hamilton helyét átveszi a Mercedesnél. Mivel azonban ennek a partnerségnek a lehetőségét egyelőre kizárták, a 36 éves pilóta elégedett a kezdeti döntésével, mondván, hogy "semmi sem változott", ami a visszatérésre késztetheti.

„Ahogy mondtam, sok minden hiányzik. 

Vannak dolgok is, amik nem hiányoznak, ez olyan mint az adok-kapok. A Forma-1 manapság nagyon-nagyon intenzív, elég csak megnézni a menetrendjét. Nehéz volt meghoznom a döntést.

 Nyilvánvalóan gondolkodtam azon, hogy visszatérjek, előre tudtam, hogy gondolni fogok rá. De végül semmi sem változott. Szóval továbbra is nagyon elégedett vagyok döntéssel” – tette hozzá Vettel, aki 2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Mindent egy helyen az Eb-ről