Románia
ÉLŐ
Ukrajna

A Talpig férfi szerint a sebezhetőség gyengeség

Talpig férfi
Talpig férfi
Vágólapra másolva!
Jeff Daniels nagyot alakít Regina King által rendezett sorozatban, ami nagyon hamar felkerült a legnézettebb filmek közé a Netflixen. A Talpig férfi arról szól, milyen küzdelmeket vívnak egymással azok, akik a felső tízezerbe tartoznak. Életek függnek mások jóakaratától, épp úgy, mint a középosztálybeliek esetében, csak itt éppen milliárdok forognak kockán.
Vágólapra másolva!

A Talpig férfi című sorozat Tom Wolfe 1998-as szatirikus regényéből született, a forgatókönyvet pedig az a David E. Kelley írta, akinek a nevéhez fűződik a Hatalmas kis hazugságok (2017) első két évada, de ő találta ki a nem kicsit szorongó Ally McBeal figuráját is, amely sorozat arról is tanúbizonyság volt, hogy a tárgyalótermek világa sem áll távol tőle.

Talpig férfi
Talpig férfi
Fotó: Netflix

A Talpig férfi sorozat olyan, mintha Shakespeare írta volna 

A film egy ünnepséggel kezdődik, George Croker ingatlanmogul hatvanadik születésnapjának bulijával. Ez jó alkalom arra, hogy a nézők is megismerjék a szereplőket, aztán a konfliktushelyzetre se kell várni túl sokat, kiderül, hogy a bank nem hajlandó tovább finanszírozni a milliárdos ingatlanmogul adósságait. Jeff Daniels által alakított figura egészen elképesztő lendülettel veti bele magát minden tárgyalásba, minden munkába. Azt látjuk, hogy hiába rakta bele egy élet munkáját a vállalatába, épp olyan sérülékeny, mint mindenki más. a film arról szól, hogy bár a csőd szélén lavíroz, megpróbálja helyre hozni a dolgokat.

Talpig férfi
Talpig férfi
Fotó: Netflix

Jeff Daniels egy olyan nagyvállalkozót mutat be, aki a külsőségek révén hitelesíti önmagát, és bár nem vonja senki kétségbe hozzáértését a munkájához, folyamatosan olyan érzése van az őt körülvevő embereknek, hogy csak blöfföl. Jellemző jelenet a filmben, amikor a térdét meg kell műteni, egy olyan protézist választ, amelyet már kívülről is lehet vezérelni. George Croker mindent a felügyelete alatt akar tartani, amire viszont nem képes, így azt látjuk, hogy temérdek alkalommal vall kudarcot. Megismerjük az előző és az új feleségét is. Igazi fricska, amikor a legnagyobb ellenlábasa, aki mindent megtesz, hogy koldusbotra juttassa az ingatlanmogult, a volt feleségével kezd randizgatni. A filmben azt látjuk, hogy egy talpig férfi erre aztán ugrik.

Talpig férfi
Talpig férfi
Fotó: Netflix

Érdekes a címválasztás: Talpig férfi. Croker esetében egy pillanatig nem vonja kétségbe senki a férfiasságát, mégis mintha folyamatosan bizonyítani akarna. 

Persze egy igazi férfi soha nem dőlhet hátra, nem lazíthat, az az asszonyok kiváltsága – ezt már jól tudjuk Coppola Keresztapa című filmjéből is. Itt is ezt látják a nézők: Croker folyamatos támadások közepette éli az életét.

Érdekes megoldása a filmnek, hogy Croker nem bukik el, nem tudjuk, hogy tényleg volt-e vaj a füle mögött vagy sem, de azt megtudjuk, hogy megtanult lavírozni és életben maradni a cápák világában.

Talpig férfi
Talpig férfi
Fotó: Netflix

A filmnek van egy másik szála is, amely kissé didaktikus megoldással éppen egy pénz nélküli fekete ember elleni összefogást mutat be. Az ő esetében is bizonytalan, hogy valójában kinek van igaza, de a két történet ott ér össze, hogy mindkettő esetében azt látjuk, hogy aki feladja, az elveszett, aki viszont farkasként küzd, az nem fog elbukni az élet kegyetlen csataterén. A film furcsán közhelyes tanulsága az, hogy küzdelem nélkül nincsen győzelem, másrészről meg azt látjuk, hogy Croker azt is birtokolni akarja, ami már nem az övé, és ezzel óriásit hibázik.

Fotó: Netflix

Nagy hiányossága a sorozatnak, hogy nem igazán derül ki, miért is vált el az ingatlanmogul első feleségétől, egyáltalán, nagyon keveset tudunk meg a múltbéli eseményekről, így nem igazán érthetők sokszor a főszerepelők motivációi. Nem igazán érthető, ki mit és miért tesz, de az egészen biztos, hogy kétféle embertípust ábrázol a film. Az egyik odateszi magát, és küzd azért, amit fontosnak tart, a másik pedig másoktól várja, hogy boldoggá tegyék. A film furcsa csavarja az, hogy az ingatlanmogul bukását az okozza, hogy nem zárta le megfelelően az első feleségével a kapcsolatát. Úgy tűnik, lelkileg még kötődik hozzá, így viszont sebezhető. 

Akinek pedig felfedezik ebben a kőkemény világban a gyenge pontját, az könnyen el is bukhat. Ez látjuk itt is.

George Croker figurája olyan, mintha William Shakespeare írta volna. A jó hír az, hogy Jeff Daniels is úgy játssza. Mindettől függetlenül a film csak 18 éven felülieknek ajánlható, mert „merevedő péniszt” mutat, ami egyrészt pornográf tartalom, másrészt teljesen felesleges, öncélú és semmit nem rak hozzá a történethez. Az Egyesült Királyságban a nézők rendesen kiakadtak az említett jeleneten, annyira, hogy a brit kormány állítólag új jogszabályon töri a fejét, amely bírságolná és korlátozná a streamelőket az Egyesült Királyságban, ha megszegik a szabályokat.

Sommásan: 7/10

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről