Vágólapra másolva!
A klubcsapatok számára az ünnepek időszaka - Anglia kivételével - a pihenésé, Spanyolországban azonban a különböző régiók ilyenkor szokták lejátszani a nem hivatalos válogatott mérkőzéseiket. Az elmúlt esztendőkben Andalúzia, Baszkföld és Katalónia csapata is rendszeresen pályára lépett, most azonban csak utóbbin kívül (a katalánok Chile ellen léptek pályára) csak "Valencia és környéke" játszott. 

Guardiola a katalán Barcelo-nával érte el a legnagyobb sikereit

A Barcelona stadionjában, a Camp Nouban összesen 56 ezer néző volt kíváncsi arra, hogy mire képes a katalán gárda, amelynek kezdő tizenegyében Puyol, Sergi és Dani személyében mindössze három jelenlegi Barca-futballista kapott helyet. Rajtuk kívül még olyan, egykori Barca-nevelések voltak a csapatban, mint Roger és Óscar García (ők jelenleg az Espanyolban fociznak), Celades a Real Madridból, na meg persze Guardiola, aki 52 percet töltött a pályán, majd éppen az a Xavi jött be a helyére, aki a Barcelonában is az utódja lett.

A chilei válogatott természetesen meglehetősen tartalékosan állt fel, jobban mondva kísérleti csapattal szerepelt, hiszen a dél-amerikai országban is csak nemrégen választottak új szövetségi kapitányt. Ennek ellenére a chileiek meglehetősen jól tartották magukat, és "mindössze" 1-0-s vereséget szenvedtek. A katalánok győztes találatát az 57. percben a Real Valladolid támadója, Luís García szerezte, három perccel a beállása után. A gólszerző egyébként egykoron szintén a Barcelonában kezdte pályafutását, de az első csapatig sosem jutott el.

A valenciai válogatott ellenfele Litvánia volt, amely ilyentájt rendszeresen Spanyolországban tartózkodik (tavaly a baszkok ellen játszottak), ám a balti állam nem késztette túl komoly erőfeszítésre a hispánokat, akik 4-1-re diadalmaskodtak. Noha a vezetést Lukosevicius révén a vendégek szerezték meg, a hazai gárda (amely természetesen a valenciai Mestalla-stadionban lépett pályára, tizenötezer néző előtt) gyorsan fordítani tudott, köszönhetően elsősorban az Internazionale középpályásának, Javier Farinósnak, aki mesterhármast rúgott. A valenciaiak negyedik találatát az Atlético Madridban futballozó Luis Gil érte el.

Korábban:

Guardiola játszik a katalán válogatottban
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!