Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt augusztus 5-én!

1980-ban ezen a napon született Wayne Bridge, a Chelsea FC angol válogatott balhátvédje. Southamptoni illetőségüként természetesen a helyi klubban kezdte el pályafutását, ahol végigjárva a szamárlétrát, előbb inasszerződést kapott, majd 1998. január 7-én profikontraktust írt alá. Első bajnoki mérkőzését a Szenteknél az 1998-99-es szezon első fordulójában játszotta, amikor a hatodik percben cserélték be a Liverpool FC ellen, de olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy bennragadt a kezdő tizenegyben. Az idény folyamán összesen 16 alkalommal kezdett, további hat alkalommal pedig csereként vetették be.

A következő idényben az eredetileg középpályás Wayne-nel balhátvédként számolt edzője, és ezzel meg is találta a játékos igazi helyét a pályán. Az Ipswich Town elleni FA-kupa-mérkőzésen még kissé bizonytalanul mozgott a védelemben, de ezt követően kitűnően helytállt, olyannyira, hogy az utánpótlás-válogatottba is meghívták. A 2001-2002-es idényben az angol bajnokságban egyedül ő mondhatta el magáról, hogy egyetlen percet sem hagyott ki, minden mérkőzést végigjátszott.

Teljesítménye akkor már másoknak is feltűnt, volt edzője, Glenn Hoddle szerette volna őt elcsábítani a Tottenham Hotspurhöz, de Bridge nemet mondott az ajánlatra. A továbbiakban is remekelt, és miután Sven-Göran Eriksson meghívta őt a nemzeti tizenegybe, 2002-ben a hollandok elleni mérkőzés első félidejében megmutathatta, mire képes.

Bridge 2003-ig maradt hű Southamptonhoz, a sorozatosan érkező ajánlatok közül akkor klubja és ő a Chelsea FC invitálására mondott igent. Londonban az alakuló sztárcsapatban egyértelműen övé volt a balhátvéd posztja, a bajnokságban 33, a Bajnokok Ligájában 12 összecsapáson játszott. Az elmúlt szezonban is számolt vele a 2004 nyarán szerződtetett José Mourinho, ám Bridge sérülése közbeszólt, a balhátvéd csak 15 alkalommal jutott szóhoz a bajnokcsapatban.