Vágólapra másolva!
Minden év elején a szigetországi fogadóirodák új oddsokat határoznak meg bizonyos események bekövetkezésére. Az alábbiakban a 2003-as évre vonatkozó, legérdekesebb fogadási tétekre emlékezünk vissza.

A Paddy Power nevű ír fogadóiroda szerint például egy a nyolchoz volt az esélye annak, hogy az ír futball két prominens személyisége, a volt szövetségi kapitány, Mick McCarthy és a volt válogatott csapatkapitány, Roy Keane együtt jelenik meg - egy talkshow-ban. Ismerve kettejük viszonyát (Keane például azt írta az önéletrajzi könyvében McCarthyról, hogy reméli, a pokol tüzén fog elégni), ha a fent említett találkozás tényleg megvalósult volna, akkor az 1:66-os oddsszal adott esemény, jelesül, hogy a két futballszemélyiség nyilvánosan összeverekedik, nem is tűnt olyan valószínűtlennek.

A William Hill fogadóirodánál sokkal nagyobb volt a választék. 1:11-es oddsszal adták, hogy nem élvonalbeli együttes nyeri az FA-kupát, valamivel kisebb esélyt jósoltak annak, hogy Paul Gascoigne pályára lép a Premier League-ben (1:25), arra pedig százszoros pénzt fizettek volna, ha a Celtic FC és a Rangers FC mégiscsak az angol első osztályban szerepel.

Áttérve a labdarúgással kevésbé kapcsolatos dolgokra, a William Hill szerint annak meglehetősen nagy volt az esélye, hogy egy meztelen ember beszalad a pályára az FA-kupa döntőjében (egy a nyolchoz) - hiába, ez szinte hagyománynak számít Nagy-Britanniában, olyannyira, hogy külön nevet is adtak az ilyen magamutogatóknak: streaker.

Egy a tizenhathoz volt az esélye annak, hogy David Beckhamet még 2003-ban lovaggá ütik, és 28-szoros pénzt fizettek volna, ha a Manchester United középpályása elválik feleségétől, Victoriától. A tét 33-szorosát érte, ha Arsene Wenger felvette volna az angol állampolgárságot - ugyanannyit, mint hogy a következő James Bond-filmben az angol énekes, Robbie Williams játssza a főszerepet. Ha a Chelsea FC akkori elnökét, Ken Batest választották volna meg 2003 végén az év sportemberének, azzal százszoros összeget lehetett volna kaszálni, és 250-szeres nyerési lehetőségnek számított, ha valaki arra fogadott, hogy felfedezik a Loch Ness-i szörnyet.

Azonban nem ez volt a legnagyobb odds, és ennek a birminghami drukkerek valószínűleg nem nagyon örültek. A William Hill szerint annak, hogy az FA-kupában Birmingham City-Aston Villa döntőt rendeznek, egy az ötszázhoz volt az esélye - pontosan ugyanannyi, mint hogy Michael Jackson lesz az első ember a földön, aki fejátültetésen esik át, vagy hogy Elvis Presley életben van...