Vágólapra másolva!

A fővárosi sztárcsapat még azt sem hozhatja fel mentségül, hogy tartalékosan állt volna fel, ugyanis a kapus César, valamint Celades, Hierro, Ivan Campo, Sanchis, Flavio, Solari, Morientes, Savio és a csereként pályára lépő Helguera egyformán az első csapat szűk keretéhez tartozik.

A hazai együttes nem törődött az esélyekkel, a 6. percben Israel Gonzalez, majd kilenc perccel később remek kapáslövéssel Cidoncha vette be a madridiak kapuját. A Real csak ekkor döbbent rá, hogy könnyen bajba kerülhet, a 19. percben a brazil Savio szépített. Ez sem törte meg azonban a toledói labdarúgókat, remek taktikával, pontos játékkal őrizték előnyüket.

A lefújást követően hatalmas ünneplés kezdődött, s Fernando Jerez klubelnök is a fellegekben járt. A harmadik ligás klub első számú vezetője kijelentette: most már jöhet az FC Barcelona!

A Spanyol (Király) Kupa 1. fordulójában négy első osztályú csapatot búcsúztatott harmadik ligás ellenfél. Az érdekesebb eredmények: Toledo (III. osztályú) - Real Madrid 2-1, Albacete (II.) - Espanyol 0-1, Atlético Madrid (II.) - Salamanca (II.) 1-0, Barakaldo (III.) - Numancia 1-1 (11-esekkel 3-4), Beasain (III.) - Real Sociedad 2-1, Ceuta (III.) - Malaga 3-2, Gimnastica Torrelavega (III.) - Alavés 2-2 (11-esekkel 4-3).

A Real Madridot a múlt héten, a tokiói Klub Világ Kupa-döntőn 2-1-re legyőző Boca Juniors néhány európai sztárklub (FC Barcelona, Manchester United, Real Madrid) példáján felbuzdulva saját, 24 órás televíziós csatorna beindítását fontolgatja.

Az egyik legnépszerűbb dél-amerikai labdarúgócsapat vezetői azt tervezik, hogy a szurkolók élő közvetítést láthatnak az edzésekről, s emellett természetesen jelentős terjedelemben számolnak be a legfrissebb hírekről is. A Boca játékosai szintén szerephez jutnak a csatornán, s természetesen a meccsösszefoglalók sem maradnak ki a programból.

- Reméljük, hogy már 2001 elején elindíthatjuk a műsorszolgáltatást - jelentette ki a televíziós jogok tulajdonosának szóvivője.

(MTI)