Társoldalunk:

Dárdai: "Életem formája még előttem áll"

Dárdai Pál góljával a Hertha 2-1-re legyőzte a címvédő Bayern München együttesét, sőt, a magyar válogatott középpályása hét közben a német kupában az Erfurt ellen is sorsdöntő gólt szerzett. A berliniek 0-1-ről fordítottak a Bajnokok Ligája- és Világkupa-győztes müncheniekkel szemben. A Bayern sorozatban harmadik bajnokiján nem tudott győzni. Remek teljesítményéről a meccs másnapján kérdeztük a magyar középpályást.

Fotó: DPA
Dárdaival nehezen bírtak a Bayern védői
- A találkozó után a SAT1-nek adott nyilatkozatodat azzal kezdted, hogy dicsérted a berlini közönséget, amelyről tudjuk, hogy rendkívül kritikus. Ez gesztus volt a részedről?
- Az is. El kell ismerni, hogy a Bayern ellen remekül támogattak bennünket. Most, hogy a stadiont átépítik, 52 ezer embernél többen nem férnek be, vasárnap csurig megtöltötték a drukkerek a stadiont. Örültem annak, hogy a közönség és a csapat egymásra talált, mert korábban voltak nézeteltéréseink. Azt is tudom, hogy az építkezés sok kalamajkával jár együtt, sokan nem ülhetnek a megszokott helyükön, s ez a németeket zavarja. Másrészt Berlinben a Bayern vendégjátéka társadalmi esemény is: a hölgyek a fodrásznál elmondhatják, hogy meccsen voltak, ahogy a férfiak étteremben, kocsmában napokig elemezhetik az egyes eseteket.

- Csapattársad, Tretschok most is szerencsét hozott, mert hat Bundesliga-gólodból négy előtt ő adta a passzt.
- A Dortmunddal BL-győztes játékos nem csak ezért hoz szerencsét. Az idény elején kispados voltam, ő még ott sem kapott helyet, csak a lelátón. S mégis mindig azt mondta, meglásd, kik játszanak majd a végén! Csodálkoztam, miért ilyen optimista. Most meg is jegyezte a regeneráló futásnál, hogy látod, igazam lett.

- Édesapád jelenléte, mint általában, ugyancsak szerencsét hozott. Azt nyilatkoztad a meccs után, hogy isztok a győzelemre egy kis vörösbort. Hol kóstoltátok meg a nedűt?
- Biztosra mentünk, mert apu saját maga fejti a bort, mondván, így tudja, mit iszik. Csak a nagyon jó évjáratokat palackozza. A tavalyi ilyen volt, meg is ittunk majdnem egy kisebb üveggel. Apu egyébként sokszor itt van, s tényleg szerencsét hoz. Egyszer, amikor éppen együtt volt a három Pali, apu, a fiam és én, abból itt, Berlinben is jó sztorit csinált egy lap.

- Neked - és Lisztesnek is - remekül megy a játék, majd szinte tökéletes németséggel nyilatkozol a tévében. Mintha nem is magyarként játszanál a Bundesligában. Szóba kerül ez néha Berlinben?
- Hogyne! A csapattársak azt mondják, én egy "német-magyar" vagyok.

- Mi, magyarok elmondhatjuk végre, hogy legjobb légiósaink a válogatott meccseken nemzetközi szintű teljesítménnyel viszik magukkal a csapatot? Ha valaki úgy játszik, mint te vagy Lisztes a Bundesligában, attól válogatott szinten többet várunk.
- Krisztián most van feljövőben, nagyon sokat számít, hogy nem Magath az edzője. Aki szerintem utálja a magyarokat. Lisztes elismert játékos Brémában, megjött az önbizalma, a macedónok elleni meccsen a válogatottban is remekül játszott. Én korábban a válogatottban hol szerepeltem, hol nem. Gellei Imrénél már mindhárom meccsen a pályán voltam. Az a vágyam - s erről Lisztessel már korábban beszéltem - hogy a válogatottban Illésék visszavonulása után mi legyünk a vezéregyéniségek. Úgy húzzuk a szekeret, mint itt, a Bundesligában. Jó lenne, ha Fehér Miki és Tököli is jó lehetőséghez jutna, mert az az egész magyar futballon nagyot lendíthetne.

- Bicskei alatt sérelmezted, hogy Bundesliga-játékosként nem biztos a helyed a válogatottban?
- Sértődés nem volt bennem, de azt elismerem, hogy nehezen dolgoztam fel a helyzetet. A Herthában, ha egészséges vagyok, Röber edző kezdőként számít rám, s csak akkor cserél le, ha megsérülök. Tudja, hogy így vagyok a leginkább a csapat hasznára. Nem vagyok az a típus, akit 15 percre becserélnek, aztán négy csel után gólt lő.

- Volt már ilyen sikeres heted közel ötéves németországi pályafutásod során?
- Tavaly az Unterhaching és a Rostock ellen is ugyanilyen jó szériám volt.

- Mondhatjuk azt, hogy életed formájában vagy?
- Nem, ezt ne mondjuk, mert én tudom, hogy mit szeretnék elérni. Az a célom, hogy 8-10 gólt lőjek idényenként. Adtam gólpasszokat, rúgtam ősszel két bajnoki gólt és egyet a kupában, de többször kell a kapuba találnom. Életem formája még előttem áll.

Thury Gábor

Bundesliga, 15. forduló
Hertha BSC - Bayern München 2-1 (0-0)
gól:
Neuendorf (71.), Dárdai (84.) illetve N. Kovac (46.)
A hazai csapatból Király Gábor sérülés miatt hiányzott.

Hamburger SV - St. Pauli 4-3 (3-0)
gól:
Meijer (4.), Fukal (8.), Benjamin (45.), Barbarez (52.), illetve Meggle (47.), Trulsen (79, 82. 11-es)

Ajánlat:

A Bundesliga állása

Korábban: