Vágólapra másolva!
Főleg a második félidőben jó iramú, és sok helyzettel tarkított mérkőzésen Illés két tizenegyesgóljával és Zavadszky élményszámba menő találatával az MTK hazai pályán 3-0-ra legyőzte a kedden az Old Traffordon pályára lépő Zalaegerszeget.

Forrás: MTI


Zavadszky néha kibújt
Szamosi szorításából,
a hajrában pedig szép gólt lőtt
Fotó: MTI
Borsodi Liga, 5. forduló:
MTK Hungária - Zalaegerszeg 3-0 (1-0)


MTK:
ZTE:
gól:
sárga lap:

Bozsik Péter a Manchester United elleni BL-selejtező visszavágójára gondolva pihentette a ZTE néhány kulcsemberét, Babati Ferenc, Molnár Balázs, és Egressy Gábor a kispadon kezdte a mérkőzést. Utóbbi helyett a MU elleni gól szerzője, Koplárovics játszott, de ezúttal az MTK Bélája volt a nyerőember. A Zete egy kicsit álmosan futballozott, a hazaiak megérdemelten vezettek 1-0-ra a szünetben.

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20020823aborsodi.html

A második játékrészben nyíltabb lett a mérkőzés, Keneseiéknek egy-egy rövidebb időszakon keresztül sikerült nyomás alatt tartaniuk az MTK védelmét, de Hajdun ezen a napon nem lehetett kifogni. Illés második büntetője már eldöntötte a mérkőzést, Zavadszky látványos gólja pedig magabiztossá tette az MTK győzelmét.

20. perc: Smiljanic hosszú előre ívelésére Dragan és Urbán rajtolt, előbbi megtolta a labdát, a védő pedig akasztotta a csatárt. A büntetőt Illés a kapu közepébe lőtte (1-0).

72. perc: Urbán pontatlan fejesét követően Illés törhetett kapura, kicselezte Csókát, aki felvágta. A 11-est a sértett végezte el, és higgadtan helyezett a kapu jobb sarkába (2-0).

79. perc: Rednic futott el a bal oldalon, beívelését Zavadszky 17 méterről, kapásból a bal alsó sarokba lőtte (3-0).