Társoldalunk:

Ketten az ötvenből

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal az olasz Christian Vierit és az argentin Javier Saviolát.

Fotó: EPA
Vieri nem volt nyerő a vébénFotó: EPA

Vieri 1973. július 12-én született Bolognában, de gyermekkorát Ausztráliában töltötte el, mivel édesapja ide szerződött. Miután a család visszatért Olaszországba, a kis Vieri a Pratóban kezdett el futballozni, majd tizenhét esztendősen a Torino játékosa lett. Innentől kezdve évente váltogatta a klubjait, sorrendben a Pisa, a Ravenna, a Venezia, a Juventus, az Atlético Madrid és a Lazio játékosa volt. A Juvéval bajnokságot, az Atléticóval spanyol gólkirályi címet, a Lazióval pedig KEK-et nyert. 1999 nyarán, akkor világrekordnak számító összegért az Internazionaléba szerződött. Itt végre megtalálta számítását, hiszen azóta nem váltott klubot.

Tavaly ősszel még sérüléssel bajlódott, de az év végére felgyógyult, és kiváló formáját erre az esztendőre is átmentette. Januárban rajta kívül Alvaro Recoba volt eredményes az Interben, és később is pontokat érő találatokat ért el a milánói csapatban. A tavaszi szezon során összesen tíz alkalommal talált be, azonban az utolsó négy fordulóban csak egy gólt ért el, és ennek is volt köszönhető, hogy a milánóiak az utolsó pillanatban lecsúsztak az aranyéremről. Vieri arra készült, hogy a világbajnokságon kárpótolja magát, és a kezdet ígéretes volt: Ecuador ellen félóra alatt eldöntötte a három pont sorsát két góljával. A horvátok ellen is betalált, ráadásul rúgott még egy gólt, amit a partjelző téves intése miatt nem adtak meg, a taljánok pedig ennek köszönhetően kikaptak. Mexikó ellen sem futballozott rosszul, de itt nem tudott gólt szerezni, ellentétben a Korea elleni nyolcaddöntővel, ahol azonban az olaszok a hosszabbításban vereséget szenvedtek. Vieri már 1-1-nél, de még a rendes játékidőben hatalmas helyzetet hibázott.

Az új szezonnak tehát kettőzött erővel vágott neki, mivel végre szeretne az Interrel is nyerni valamit (lehetőleg a scudettót), és ezért igyekszik is tenni valamit: a Serie A-ban tíz forduló alatt 12 gólt szerzett, ebből négyet egy mérkőzésen, a Brescia ellen. Érdekesség, hogy a Bajnokok Ligájában viszont egyszer sem volt eredményes, ezt a dicsőséget átengedte csatártársának, Hernán Crespónak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK