Vágólapra másolva!
A tavaly áprilisban brutálisan összevert, majd néhány nap múlva a sebesüléseibe belehalt Simon Tibor édesapja hétfőn arról tájékoztatta az [origo]-t, hogy ügyvédjén, dr. Kiss Istvánon keresztül feljelentést tesz dr. Sódor István, a Fővárosi Főügyészség vezetője ellen hivatali visszaélés, valamint bűnpártolás miatt. A főügyész az ellene megfogalmazott vádakat határozottan visszautasítja

Az elhunyt futballista édesapja, idősebb Simon Tibor, valamint dr. Kiss István ügyvéd szerint a főügyész által beadott vádirat, amely halált okozó testi sértés bűntettével vádolja az elkövetőket, valótlan minősítés. Említettek azzal érvelnek, hogy a főügyész nem emberöléssel vádolta meg a négy elkövetőt, hanem az enyhébb büntetéssel fenyegető halált okozó testi sértéssel. Utóbbinak büntetési tétele 2-8 évig terjed, míg az emberölés bűntettének életfogytiglani szabadságvesztés a felső határa.

Idősebb Simon Tibor és dr. Kiss István elmondták, az elkövetők cselekménye alkalmas volt a halál előidézésére, ifjabb Simon Tibor halálát tehát nem fatális véletlen, nevezetesen elzuhanás, hanem erőszakos fellépésre kiképzett elkövetők cselekedete okozta.

A főügyészt feljelentő édesapa állítja, dr. Sódor István szerint a rendőrség nem lehet érintett a gyilkosságban, az ügyet pedig mintegy elbagatellizálja a halált okozó testi sértés vádjával. Idősebb Simon Tibor ennél is tovább ment, amikor az ügyvéd által megfogalmazott levélben kifejti, a főügyész összejátszik az elkövetőkkel, a vádirat semmitmondó, a tényállás, az események leírása pontatlan, szűkszavú és hiányos, amiből nem derül ki, hogy mi történt és kik mit cselekedtek. Az ügyészi munka hiányosságait jól kihasználják a védők, ám nekik ez a feladatuk.

Idősebb Simon és dr. Kiss ugyancsak állítják, az elkövetők kényelmes helyzetben vannak, mindegyiknek mindössze azt kell letagadnia, hogy személy szerint tőle származik a végzetes rúgás, ezáltal rövidebb tartamú, esetleg felfüggesztett szabadságvesztéssel számolhatnak. Az ügyész tehát, ha futni nem is - mert arra a társadalmi nyomás miatt nincs lehetősége -, de hagyja, hogy az elkövetők cselekményeik miatt ne a törvény szerint, hanem enyhébben bűnhődjenek.

Idősebb Simon Tiborék vallják, ha az ügyész nem bizonyítja az emberölést, azt a bíró helyette nem bizonyíthatja. A vádló vádol, a vádlott védekezik. A bíró feladata, hogy eldöntse a jogvitát. Ehhez hozzátették még, a bíró rendkívül nehéz helyzetbe kerül, ha az ügyész és a vádlott összejátszik.

Mindezek után dr. Kiss István ügyvéd bejelentette, hogy id. Simon Tibor képviseletében feljelentést tesz dr. Sódor István főügyész ellen hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt, ezért büntetőeljárás lefolytatását kérik a főügyész ellen. Persze - hangsúlyozták - dr. Sódort is megilleti az ártatlanság vélelme, azaz lehetséges, hogy nem bűnös, hanem alkalmatlan a tisztségére. Ez esetben feljelentésüket nem tartják fenn, mivel nem szeretnék, ha ártatlanul bűnhődne a főügyész, csupán azt kérdezik, mit keres akkor az ügyészségen.

"Egy megfelelő, nagyon részletes, az összes bizonyítékot feltáró nyomozás után, a megállapított adatok alapján dolgoztuk ki a tényállást, és minősítettük a bűncselekményt halált okozó testi sértésnek" - mondta Sódor István. Hozzátette: a bíróságnak az eljárás folyamán lehetősége van a felmerülő újabb bizonyítékok alapján a cselekményt átminősíteni, ám azt a tárgyaló ügyész is módosíthatja. "Azt, hogy az ügyészség akár ebben az esetben, akár más esetben, összejátszana a vádlottal, saját személyemben és a szervezet nevében határozottan visszautasítom" - jelentette ki a fővárosi főügyész.

Bánki József