Társoldalunk:

Szabics Imre két góljával nyert a Stuttgart

Parádésan sikerült Szabics Imre bemutatkozása a német labdarúgó Bundesligában: a VfB Stuttgart válogatott magyar csatára a 60. percben váltotta Cacaút, s előbb a 75., majd a 76. percben is gólt szerzett. Ezzel a legutóbbi bajnokságban ezüstérmes s így BL-főtáblás együttes simán nyert a Rostock otthonában.

A 22 esztendős Szabics Imre parádés hónapokat tudhat a háta mögött. Április 30-án, Luxemburg ellen két góllal debütált a magyar válogatottban, ezt követően a Lettország elleni, 3-1-re megnyert Eb-selejtezőn újra remekelt, kétszer volt eredményes, San Marinóban pedig egy góllal járult hozzá az 5-0-s magyar sikerhez, szintén kvalifikációs meccsen.

A három válogatott meccsen négy gólt szerző Szabicsot ezek után nem csoda, hogy a Sturm Grazból egy igazi nagycsapat, a Bundesligában ezüstérmet szerző Vfb Stuttgart szerződtette. S a sikertörténet, nagyon úgy tűnik, hogy nem fejeződött be, ugyanis a tehetséges csatár élete első Bundesliga-mérkőzésén 30 - illetve egy perc - alatt rögtön szerzett két gólt, amellyel a Stuttgart idegenben 2-0-ra verte a Rostockot.

A 60. percben beállt, negyedóra múlva pedig már be is talált: Heldt jobb oldalról belőtt szabadrúgását a magyar támadó hat méterről fejelte a rostockiak kapujába. Nagy volt az öröm a vendégszurkolók szektorában, ám tán ők sem gondolták, hogy egy perc múlva már 2-0-ra fog vezetni kedvenc csapatuk - az új igazolás duplájával. A 76. percben újra Heldt szökette honfitársunkat, aki előbb elpöckölte a labdát a kifutó Schober mellett, majd miután megkerülte a kapust, 14 méterről a hálóba gurított.

Felix Magath, a stuttgartiak mestere a mérkőzés után arról beszélt, hogy természetes, ha egy csapat a szezont nem a legjobb formában kezdi - azaz a mester nem volt tökéletesen elégedett a látottakkal. "Csapatom a meccs elején inkább védekezett, de aztán sikerült kibontakuznunk, és támadásokat felépítenünk. Mi a véleményem Szabics bemutatkozásáról? Őszintén szólva vártam tőle, hogy felpörgesse a játékot. Nagyon készült a mai meccsre, két hete annyira intenzíven készül a tréningeken, hogy biztos voltam benne, ma meghálálja a bizalmat, és gólt fog szerezni. Bízom benne, mivel óriási reménységnek tartom. Hétről hétre egyre jobb formában van, s ha pályafutásában nem következik be valami törés, nagyszerű jövő előtt áll."

Heiko Gerber, a gárda hátvédje is említést tett a magyar csatárról. "Ő lehet az új Ganea, az utolsó húszpercek embere."

Jövő héten egyébként épp a "legmagyarosabb" Bundesliga-csapat ellen folytathatja góljai szaporítását Szabics, Stuttgartban fogadják ugyanis Dárdai Pál és Király Gábor együttesét, a Hertha BSC-t.

Bundesliga, 1. forduló:
Rostock - Stuttgart 0-2 (0-0)
gól: Szabics Imre (75., 76.)

Mönchengladbach - 1. FC Köln 1-0 (0-0)
gól: Scherz (62., öngól)
piros lap: Sichone (61., Köln)

Juha Pál

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK