Vágólapra másolva!
A Real Madrid labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője, Carlos Queiroz szerint rövid a kispad, azaz nincs elegendő minőségi cserejátékosa. A spanyol szuperalakulat mestere szerint a január 1-jén kezdődő téli átigazolási időszakban szükség lenne az erősítésre.

"Ma már nem az a helyzet, mint régebben, hogy a Real Madrid fogja magát, kimegy a futballpiacra és vásárol tíz játékost, akiből ha több nem is, de egy-két használható labdarúgó azért marad" - nyilatkozta a vezetőedző az EFE spanyol hírügynökségnek.

Hozzátette, hogy nagyon átgondoltan szabad csak a játékosvételben eljárni, nem lehet szórni a pénzt, különösen, hogy a nagyon jó focista nagyon sokba is kerül. Amellett - mondta Queiroz - csak sztárjátékos-vásárlás útján nem lehet csapatot csinálni, a fiatal tehetségeknek is játéklehetőséget kell adni.

Queiroz azután nyilatkozott, hogy a szerdai bajnoki mérkőzésen a Real csak kínkeserves 1-1-es döntetlenre volt képes a Villarreal ellen, részben annak következtében, hogy több világsztárjának a hiánya miatt a tartalékok közül is nem egy játékost hadba kellett küldenie. A vezetőedző eleve nem számolhatott a vb-selejtezőre készülő nemzeti válogatottjához hazautazott két brazil klasszisra, a rendkívül gólerős Ronaldóra és az "életveszélyes" szabadrúgásairól is elhíresült hátvédre, Roberto Carlosra, sem a madridi gárda argentin középpályására, Esteban Cambiassóra. Emellett a mérkőzés közben igen korán megsérült a francia irányító, Zinedine Zidane és a spanyol válogatott oszlopos védőjének számító Ivan Helguera is.

Igaz, hogy a legjobb portugál és a legjobb angol futballista, vagyis Luis Figo és David Beckham ott volt a középpályán, ám a sok kieső embert nem sikerült pótolnia Queiroznak, aki ettől az idénytől vette át a királyi gárda szakmai munkájának irányítását. Ám miközben érdemi erősítésként egyetlen futballcsillag, David Beckham érkezett a nyáron, a kényszertávozók listájára olyan nevek kerültek fel, mint a spanyol Fernando Hierro, Fernando Morientes, Pedro Munitis, aztán az angol Steve McManaman vagy legutóbb a világ legjobb középpályásai közé tartozó francia Claude Makelele, így nyilvánvalóvá vált: nem állnak rendelkezésre a kényszerűen kieső sztárok helyén eredményesen bevethető, megfelelő helyettesek.