Társoldalunk:

Túlteljesíti a tervet az 1860 München

Az 1860 München elmúlt három szezonban a "senki földjén" végzett a Bundesligában, vagyis nem fenyegette a kiesés veszélye, de a nemzetközi kupaszereplés is elérhetetlen cél volt. A legutóbbi két évad során két edzőcsere is volt a csapatnál, ami azt sejteti, hogy a klubvezetés nem volt éppen elégedett az erdményekkel. Ennek ellenére a jelenlegi idényben  a biztos bennmaradás a célkitűzés, köszönhetően annak, hogy a klub anyagi helyzete nem a legjobb, de a bajnoki rajt azért bizakodásra adhat okot.

Az Oroszlánok az 1999-2000-es idényben még a negyedik helyen végeztek a Bundesligában, és a Bajnokok Ligája selejtezőjében léptek pályára, de ezt követően alaposan visszaesett a gárda teljesítménye. A 2001-2002-es pontvadászat gyenge rajtjáért a tréner, Werner Lorant lett a felelős, akit általános meglepetésre menesztettek: a szakember több mint tíz éve ült a csapat kispadján, és sokan azt gondolták, hogy onnan fog nyugdíjba menni. Nem így történt, de utódja, a korábban pályaedzőként dolgozó Peter Pacult sem tudott sokat javítani az együttes helyzetén: a szezon közben ugyan felhozta a kilencedik helyre a csapatot, és az előző idényben sokáig úgy tűnt, hogy sikerül megszereznie az európai kupaszereplést érő pozíciók valamelyikét, de elég volt két súlyos vereség (0-5 a Bayern München és 0-6 a Hertha BSC ellen), hogy őt is kirúgják.

Márciusban tehát Falko Götz lett az 1860 München mestere, aki a nyolcadik helyen vette át a csapatot, a bajnokságot azonban a tizedik pozícióban fejezte be, vagyis nem mondhatni, hogy javított volna a gárda teljesítményén. Időközben viszont a vezetőség kissé átértékelte az egyesület helyzetét, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőben a münchenieknek sokkal takarékosabbnak kell lenniük. Mindennek eredményeképpen a nyáron több olyan futballistától is megváltak, akinek fizetése a magasabb kategóriába tartozott, vagyis az 1860 München transzferpiaci tevékenységét elsősorban a financiális érdekek határozták meg. A bajorok nem hosszabbítottak szerződést a veterán Thomas Hässlerrel, Davor Sukerrel, Martin Maxszal, Uwe Ehlersszel és Tomás Votavával sem - mindezt megkönnyítette, hogy igazából már egyikük sem számított meghatározó futballistának az előző idényben, húsznál több összecsapáson csak Max és Hässler szerepelt.

Az alapemberek közül végül csak a kapus Simon Jentzsch távozott, és ennek is elsősorban anyagi okai voltak: egyrészt a portás sokkal magasabb fizetést kért, másrészt kiváló szezonja után jó pénzért el lehetett őt adni. A VfL Wolfsburg két és fél millió eurót adott érte, és ez a pénz jól jött az Oroszlánoknak. Jellemző, hogy az összeget nem költötték el új futballistákra, hiszen a nyáron szerződtetett játékosok közül egyedül a finn Janne Saarinenért kellett pénzt fizetni, s ő is csak 600 ezer euróba került.

A többi újonnan érkezett játékos szinte egytől egyig a fiatal tehetség kategóriájába tartozik, és mindegyiküket ingyen sikerült megszerezni. Az ír Joseph Kendrick, a belga Christophe Lepoint, a német Marcel Richter és Matthias Lehmann, valamint a tartalékok közül a felnőttkerethez került, a német U19-es válogatott csapatkapitányának számító Daniel Baier mind rendkívül ígéretes futballista, akiktől azonban nem lehetett elvárni, hogy rögtön húzóemberek lesznek, sőt, még a csapatba kerülésük sem tűnt valószínűnek. Utóbbira csak az Energie Cottbustól érkezett kapusnak, André Lenznek, illetve az 1. FC Kölntől szerződtetett kameruni támadónak, Francis Kioyónak volt esélye a szezon előtt.

Mindennek megfelelően az első fordulóban az 1. FC Kaiserslautern ellen csak egy új szerzemény került be a kezdő tizenegybe Saarinen személyében (a kapusposzton Lenz helyett az 1996 óta a klub alkalmazásában álló Michael Hoffmann-nak szavazott bizalmat Götz), és nagy meglepetésre a müncheniek idegenben gyűjtötték be a három pontot. Az FC Schalke 04 elleni hazai döntetlen, majd a Borussia Dortmund elleni idegenbeli vereség benne volt a pakliban, majd két hazai győzelem következett, aminek eredményeképpen öt forduló után az Oroszlánoknak ugyanannyi pontjuk volt, mint a városi rivális Bayern Münchennek, arról nem is beszélve, hogy ez a klub történetének harmadik legjobb szezonrajta.

A vezetőség azonban egyáltalán nem "szállt el" a bravúrtól, az egyesületet ténylegesen irányító ifjabb Karl-Heinz Wildmoser (édesapja már csak amolyan tiszteletbeli elnöknek számít) például váltig hangoztatja, hogy a cél 40 pont elérése és a biztos bennmaradás. Szavaiban annyi igazság azért van, hogy a müncheniek játékoskerete meglehetősen szűk, így egy sérüléshullám esetén nem tudni, hogy a korábban kevés lehetőséget kapott fiatalok mire lesznek képesek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK