Társoldalunk:

Szuperrangadók a topligákban

Elég ritkán fordult még elő a spanyol labdarúgás történetében, hogy a bajnokság közepén a Barcelona olyan kiscsapatot (pontosabban nálánál jóval alacsonyabb helyezéssel rendelkező) együttest fogadjon a Nou Campban, amelynek jobb az idegenbeli mérlege, mint a Barca otthoni statisztikája. Idén úgy tűnik, az oroszlánbarlangban a házigazda szenved a legjobban, a katalánok mindössze a Murciát tudták legyőzni saját közönségük előtt, a Sevilla és az Osasuna pontot, a Valencia, valamint a Deportivo pontokat rabolt el.

A Primera División 11. fordulójában a Betis érkezik, amely szintén idegenben jobb, s a lapok máris brazil csatát harangoznak be: egyik oldalon Ronaldinho, a másikon Denilson vezeti harcba az együttest. A katalánoknál gondot okoz Gerard López hiánya, a középpályás éppen a Murcia ellen szenvedett térdsérülést. Helyettese Xavi Hernández lehet.

A klubnál közben ismét fellángoltak a pletykák, ezek középpontjában Patrick Kluivert áll, akit rossz formája miatt nélkülöz a szakvezetés, emiatt össze is boronálták számos angliai topklubbal, többek között az Arsenal, Manchester United, Chelsea trióval. Ám a jól értesültek tudni vélik: a holland válogatott támadó hamarosan Alan Shearer mellett Newcastle-mezben feszít majd. Ami tény: a Barcelona két hónapos ultimátumot adott Kluivertnek, ezalatt kell bizonyítania, hogy érdemes betenni őt a kezdőcsapatba. A Barca közben kifizette az utolsó részletet az Arsenalnak a három éve eladott Overmarsért és Petit-ért.

A botrányos, 8-3-as monacói Bajnokok Ligája-fellépés után otthon sem sétagalopp vár a Deportivóra, amely Real Sociedaddal csap össze. Érdekesség, hogy a Depor eddigi tíz mérkőzésén kapott összesen annyi gólt, mint Franciaországban...

"Fájdalmas vereségen vagyunk túl, de tanulnunk kell hibáinkból" - fogalmazta meg magvas gondolatát Javier Irureta mester, aki nagy dilemma előtt áll, kire is számítson a tragikus mérkőzés után.

Az Athletic Bilbao az immáron új edzővel, Luis Fernandezszel felálló Espanyolt fogadja. A hazaiaknál a doppingoláson ért Carlos Gurpegui kétéves eltiltását kezdi meg, a vendégeknél várhatóan Domoraud és Torricelli a védelemben Raul Molina pedig a sérült Raul Tamudót pótolva a csatársorban kap helyet.

A Real Madrid Sevillába látogat, s a sérült Roberto Carlos nélkül szeretné folytatni ötmérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát. A csapat utoljára szeptember végén a Valenciától szenvedett vereséget, azóta négy győzelem és egy döntetlen a mérlege.

A listavezető Valencia a Santandert látja vendégül, s miután idén még veretlen otthon, egyértelmű esélyes is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK