Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 600 ezer dollárt (120 millió forint) követel volt munkaadójától, a Partizan Beogradtól. A 43 éves szakember a Sport Bild című német magazinnak elmondta: ezzel kapcsolatban keresetet fog benyújtani a nemzetközi szövetséghez, a FIFA-hoz.

Matthäus a lapnak elárulta: két szerződést kötött a belgrádi klubbal. Az egyik megállapodás vezetőedzőként alapfizetést garantált neki, a másik kontraktus azonban ügynöksége, a Sporthouse és az egyesület között jött létre. Ez utóbbi alapján kér 15 százalékos részesedést az ukrán Sahtyor Donyeckhez távozott Igor Duljajért kapott állítólagos négymillió dollárból.

A német tréner december 13-án mondott fel a Partizannál, majd egy nappal később kinevezték a magyar nemzeti együttes élére.