Társoldalunk:

1977: megszületett Placente

2005.04.24. 10:31

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt április 24-én!

1977-ben ezen a napon született Diego Rodolfo Placente, a Bayer Leverkusen argentin válogatott balhávédje. Még nem volt 19 esztendős, amikor az Argentinos Juniors színeiben bemutatkozhatott az argentin élvonalban, az 1995-96-os idényben nyolc mérkőzésen küldték pályára. A következő idényben már alapembernek számított, és teljesítménye alapján bekerült a korosztályos válogatottba is.

Az 1997-es junior-világbajnokságon aranyérmet szerzett az argentin csapattal, majd visszatérte után még az Argentinos Juniorsban kezdte az idényt, de két mérkőzést követően leigazolta őt a River Plate. A sztárcsapatban rögtön meghatározó embernek számított, három idény alatt több mint kilencven találkozón lépett pályára, és az 1998-99-es pontvadászatban végre megszerezte első találatát a bajnokságban.

A nagyválogatottban 2000 decemberében mutatkozhatott be Mexikó ellen, és nem sokkal később Európába tette át a székhelyét, hiszen 2001 januárjában a Bayer Leverkusen szerződtette. Németországban is gyorsan standard kezdő lett, és idegenlégiósként sokkal könnyebben bekerülhetett a válogatottba is, az ázsiai világbajnokság kvalifikációján két alkalommal lépett pályára.

Nagy munkabírású és rendkívül fegyelmezett futballista, sokak szerint a Leverkusen taktikailag legérettebb játékosa. 2002-ben BL-döntős, DFB-kupa-döntős, bajnoki ezüstérmes, 2004-ben Copa América-ezüstérmes.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK