Társoldalunk:

Az őszi-tavaszi bajnokságok végeredményei - 2005

2005.07.13. 12:19

Az FC Bruges tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott a belgáknál, és bár a végső tabella alapján a klub fölénye nem tűnik nagynak, hiszen csak három ponttal előzte meg a második helyezett RSC Anderlechtet, a kék-feketék az egész szezon során magabiztosan futballoztak, és csak akkor engedtek ki, amikor már bebiztosították elsőségüket.

A bajnokcsapat hazai pályán megőrizte veretlenségét, és akadt néhány gólzáporos győzelme: a La Gantoise-t és a Cercle Brugest egyaránt 5-0-ra, a St. Trondot 5-1-re, a Germinal Beerschotot 6-0-ra, a KV Oostendét pedig 7-3-ra verte az együttes a Jan Breydel stadionban, nem csoda, hogy összességében a bruges-iek szerezték a legtöbb találatot. A házi gólkirály Rune Lange mellett tíznél többször volt eredményes Bosko Balaban, Gert Verheyen és Nastja Ceh is! De nemcsak a góllövés, hanem a védekezés is kiválóan ment a csapatnak: összesen 15 mérkőzést abszolvált kapott gól nélkül, így az élvonalban a kék-feketék hátsó alakzata bizonyult a legstabilabbnak.

Az RSC Anderlecht az őszi szezon csalódásai után (gyengélkedés a bajnokságban, szerzett pont nélküli kiesés a Bajnokok Ligájából) tavaszra összekapta magát, és az idény második felében mindössze egyetlen vereséget szenvedett - az viszont hatalmas csalódást jelentett, hiszen a gárda a sereghajtó KV Oostendétől kapott ki még februárban hazai pályán. Lehet, hogy ha az a vereség nincsen, akkor a bajnoki hajrá még izgalmasabb lett volna... A brüsszeliek teljesítménye összességében véve elmaradt a várakozástól, hiszen a klubnak tavaly nyáron sikerült megtartani legjobbjait, ami most már aligha fog összejönni, Aruna Dindane például szinte biztosan távozik, és a gólkirályi címet szerzett Nenad Jesztrovicsnak, valamint a fiatal középhátvédnek, Vincent Kompanynak is sok kérője van.

Mivel a harmadik helyezés egyben UEFA-kupa-indulást is ér, ezért a belga szövetség úgy döntött, hogy erről a fontos kérdésről nem dönthet a gólkülönbség vagy az egymás elleni eredmény, így az RC Genknek, illetve a Standard Liege-nek különmérkőzést kellett vívnia a bronzéremért. Mindez a Standard számára nagy csalódást jelentett, hiszen az utolsó forduló előtt még két ponttal vezetett a Genk előtt, azonban a már biztos kieső oostende-iek ellen nem sikerült nyernie a csapatnak, így a rivális utolérte a vallonokat, akik a playoffban ezek után "természetesen" lecsúsztak a nemzetközi szereplésről. Pedig a liege-iek a belga bajnokság egyik leglátványosabban futballozó együttesét alkották a két szélső, a horvát Milan Rapaic és a portugál Sérgio Conceicao vezetésével. A genkiek elsősorban fiatal csatáruknak, Kevin Vandenberghnek köszönhették a sikeres szereplést: a támadó tavasszal 12 gólt ért el, és az osztályozót is ő döntötte el.

A bajnokság végeredménye

1. FC Bruges 34 24 7 3 83-25 79
2. RSC Anderlecht 34 23 7 4 75-34 76
3. RC Genk 34 21 7 6 58-37 70
4. Standard Liege 34 21 7 6 64-30 70
5. RSC Charleroi 34 19 7 8 47-34 64
6. La Gantoise 34 18 5 11 46-36 59
7. La Louviere 34 12 8 14 43-43 44
8. SC Lokeren 34 11 11 12 36-38 44
9. Germinal Beerschot 34 12 6 16 36-45 42
10. Lierse SK 34 12 5 17 57-60 41
11. Cercle Bruges 34 12 5 17 45-74 41
12. VC Westerlo 34 11 6 17 34-54 39
13. Excelsior Mouscron 34 10 6 18 40-43 36
14. St. Trond 34 10 6 18 40-58 36
15. FC Brussels 34 10 3 21 32-60 33
16. SK Beveren 34 8 8 18 43-59 32
17. KV Oostende 34 6 9 19 31-62 27
18. RAEC Mons 34 7 5 22 38-58 26

A góllövőlista élmezőnye:
18 gólos: Jesztrovics (RSC Anderlecht), 17 gólos: Vandenbergh (RC Genk), 15 gólos: Lange (FC Bruges), S. Bangoura (Standard Liege), 14 gólos: Aliyu (RAEC Mons), Dindane (RSC Anderlecht), Ma. Zewlakow (Excelsior Mouscron), A. Thompson (Lierse SK), Sanogo (SK Beveren).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK