

Hiába Pécsi Ármin bravúrjai, Ukrajna legyőzte a magyar válogatottat
A magyar csapat nyeretlen az Eb-selejtezőben.


A magyar csapat nyeretlen az Eb-selejtezőben.


Az ukrán szakember korábban szép sikereket ért el a Ferencváros edzőjeként, ősszel ellenfélként tér vissza.



Sprinterként venne részt a 2028-as ötkarikás játékokon, amelyet Los Angeles rendez majd.


Kedden Portugália ellen jön a folytatás Bakuban.


Azonban a két ország képviselői kizárólag egyéni sportágakban szerepelhetnek.


A korábbi Fradi-edző csapata az Európa-bajnok ellen játszott sorsdöntő meccset.


A korábbi ferencvárosi vezetőedző, Szerhij Rebrov vezette ukránok fontos lépést tettek az Eb-kvalifikáció felé.


A drukkerek ráadásul nem utazhatnak el Máltára.


Az ukrán válogatott története során először győzhette volna le a négyszeres világbajnokot.


Döntöttek a mérkőzés szervezésével, a csapatok elszállásolásával és ellátásával járó feladatokról is.


Már most nagy a feszültség a 2024-es párizsi olimpiai körül.


A francia főváros főpolgármestere nem zárná ki az oroszokat az olimpiáról.


Andrij Sevcsenkónak nem tetszett az olimpiai bizottság új vezetőségének összetétele.


A 19 éves focista kilenc hónapig készülhet a MOL Fehérvár csapatánál.


A jelenleg háború sújtotta ukránok a 2030-as labdarúgó-világbajnokság egyik csoportküzdelmeit rendeznék meg.


A döntés ugyanakkor nem vonatkozik az ország bokszolóira.


A másod- és a harmadosztályú bajnokságok is elrajtolnának a tervek szerint.


Mintegy 30 ezer euróba (11,3 millió forintba) kerül majd a vendéglátás a Le Havre-ban sorra kerülő találkozóra.


A Zorja Luhanszktól érkezett támadó az Európa-liga selejtezőjében és a Európa-konferencialigában is lőtt már gólt.